A végeláthatatlannak hitt napsütés után a maga melankóliájával visszavonhatatlanul beköszöntött a borongós, gumicsizmás ősz. Nyugalom járja át ilyenkor az embert, de a kis abruzzoi falu apraja-nagyja már javában készül ebben az időszakban, évszázadok óta, az év igen fontos eseményére, az olívaszüretre.
Az ősz derekán nem is eshet másról szó a falu főterén lévő kiskocsmában, mint a várható termésről és hogy jelenleg a “Campagniola” (gazdasszony) nevű abbachiatore (olívaszüretelő készülék) a legmenőbb a piacon.
Fáradtságos napok ezek, de az erőfeszítéssel vegyülve ott lebeg a szorgos abruzzoiak gondolataiban az olajfa alatt elfogyasztott tradicionálisan szüreti étel, a finom sült paprikás-szardíniás szendvics, a frantoio-ból (olívapréselő üzem) kiszűrődő olívaolaj illata és az olio nuovo, azaz a frissen préselt olívaolaj frissítően fanyar íze.
Azon kívül, hogy az olívaolaj ízletes, a mediterrán étrend szupersztárja. Fontos védőhatást mutatott a különféle kórképek, különösen a szív- és érrendszeri betegségek ellen. Ezen felül azon szerencséseknek, akik a saját olívabogyóikból sajtolt olajat fogyasztják, az év minden napján eszükbe jut a természet gondoskodása és az ember földdel való kapcsolata.
Mint már korábban említettem, ilyenkor hétvégén nincs délig lustálkodás az ágyban, az ember a csípős október végi hajnal ellenére már napkeltekor ugrik ki az ágyból és készíti a hálót és az olívaszüretelő eszközöket a kocsiba, traktorba, ki hogy van felszerelve. Akinek sok fája van, még esőben is nekiáll.
A munkálatok a hálók kiterítésévél kezdődnek. Míg két ember ezzel foglalatoskodik, addig a harmadik az olívaszüretelő készülékkel, vagy kézzel, egy gereblyeszerű eszközzel szüreteli a bogyókat a fáról. Vannak fák, amiket igen jó érzés szüretelni, annyira bő termésűek, hogy akárhol “fésülöd” a fát, a fürtökben csüngő bogyók csak úgy potyognak lefelé. Ilyenkor elönt az elégedettség érzése. A leendő olaj ízének a gondolatától, a természettel való kapcsolódáson át sok minden benne van ebben az elégedettségben. Lepillantva a hálóra a természet csodás színkavalkádja, a különböző színű olívabogyók sokasága fogadja a tekintetünket. A bogyókat zsákokba töltjük, és (mi, traktor híján) felcipeljük a hátunkon a domb tetejére. Nehéz a zsák és remeg a lábam egy-egy “mászás” után, de van abban valami megnyugtató és meditatív, ahogy a zsákban lévő bogyók felveszik a testem formáját és rásimulnak a hátamra. Mintha arra a néhány perces menetelésre összekapcsolódnánk. Amikor pedig a gyomrunk korog, lehuppanunk a kiterített hálóra és elfogyasztjuk a pranzo al sacco-t, azaz a batyus ebédet. Nincs finomabb a fizikai munka után, a szabadban, az olajfa alatt a földön ülve elfogyasztott peperonis-szardinias panino-nál. Délután, amikor lefele ível mar a nap sugara és erőtartalékaink végén járunk, csomagolunk és elvisszük az aznap szüretelt olívát az olívapréselő üzembe, ami ebben a néhány hetes időszakban 0-24 órában üzemel. Jó érzés, ahogy ontjuk a a zsákok tartalmát a ládába, egyiket a másik után és a végén egységében látjuk a leszüretelt mennyiséget. Amikor kiderül, hogy mennyit is szüreteltünk, izgatottan számolgatjuk, hogy ebből mennyi olaj várható. Ezután pedig otthon egy jó meleg fürdőt veszünk és fáradtan, sajgó tagokkal, de boldogan varjuk a finom vacsora elkészültét.
Adventures in Italy 