Évekig éltem olyan frekventált helyeken, mint Budapest vagy Lisszabon, már talán sokalltam is az embertömeget és a folyamatos változást. A sors iróniája, hogy egy olyan vidékre sodort az élet, ahol az idő lassabb mederben folyik, a turizmus, mint olyan (főként a nemzetközi), csak nyomokban felfedezhető. Értetlenül álltam felfedezésem előtt. Korábban, ha Olaszországra gondoltam, Rimini-Riccione strandjainak heringpartyja ötlött lelki szemeim elé. Értetlenkedésem akkor tetőzött, mikor szépen lassan kezdtem felfedezni e régió adottságait. A helyiek szerint Abruzzo az a hely, ahol a tenger és a hegyvidék összeér. És valóban… a Majella és a Gran Sasso túraútjait és sípályáit 30 perces autóút választja el az Adria legszebb strandjaitól.




Megérkeztem Abruzzo-ba, az olasz csizma északi és déli részének határvonalára. E választóvonal a mentalitásban és a tektonikus lemezek mozgásában is szó szerint érzékelhető. Ebben a kevéssé globalizált, zárt világban, a dombok tetején épült, középkort idéző kis falvakban az itt élők még olíva és szőlőtermesztéssel foglalkoznak és a nyári estéken a falu apraja-nagyja a téren gyűlik össze.




A történelem során a görögöktől kezdve, a normannokon át az albánokig számos nép érkezett erre a vidékre és keveredett az itteni italicus törzsekkel és leszármazottaikkal. A régió az 1. századtól a Római Birodalom, később a középkorban a Nápolyi Királyság része volt. Ebben a kulturális sokszínűségben születtek Abruzzo szépséges kikötő- és hegyvidéki városai, melyek részben védelmi szerepet töltöttek be. Az antik és középkori paloták között a stílusos bárokban elfogyasztott hűsítő aperol spritz és a hozzá felszolgált aperitivo (falatkák) mellett szinte a szánkban érezzük a történelem ízét. Innen figyelhetjük a helyiek szokásait, akik a hétvégi, ötfogásos ebéd levezetőjeként “struscio”-ra indulnak, azaz elegánsan (már-már esküvői díszben) felöltözve sétálgatnak az ódon falak között.




Abruzzo festői partvonalát a víz fölé épült tradicionális halászati építmények, a “trabucco”-k teszik még különlegesebbé. Ez a fajta halászati módszer annyira elterjedt volt itt, hogy a régió egyik szimbólumává vált. Az Adria ezen szakaszát “costa dei trabocchi”-nak, azaz a “trabucco”-k partjának is nevezik. Ezeket a szerkezeteket ma már nem használják halászati célokra, gyakran felújítják őket és étteremként, vagy hétvégi házként funkcionálnak.



Egy olasz régióhoz híven ez a vidék is hemzseg az ínycsiklandozó, helyi finomságoktól. Itt készítik a híres Montepulciano d’Abbruzzo bort, a karakteres izű abbruzzo-i “pecorino”-t (érlelt, kemény juhsajt), a mennyei “brodetto”-t (öt meghatározott adriai halfajból készített tengeri halászlé), az “arrosticini”-t (juhhús nyárson sütve), a “ventricina”-t (disznóhúsból készült pikáns vagy édes szalámi), a húros, szövőszékre emlékeztető eszközzel készített pasta la chitarra-t és még sorolhatnánk.




Az Abruzzo-ba látogatás esetén elkönyvelhető plusz 3 kiló ellenére mindenképpen megéri a fáradtságot a szokásos olasz úti céloktól egy kicsit távolabb merészkedni és egy, még autentikus régiót megismerni.
Jó felfedezést kívánok. 🙂
Egy gondolat a(z) “Abruzzo, ahol a tenger és a hegyvidék frigyre lép” bejegyzéshez