Miért az olasz az egyik leghosszabb kort megélő európai nemzet?

Az járja az olaszokról, hogy hedonisták, őrülten vezetnek, mégis az Eurostat statisztikái alapján ők az egyik leghosszabb kort megélő nemzet Európában. Sokan szimplán a mediterrán diétával magyarázzák ezt a jelenséget, szerintem azonban a kép sokkal összetettebb ennél.

Az olasz “fiatalság elixír” az én (magyar) szememmel:

Mégis az ételekkel és az étkezési szokásokkal kezdeném, hiszen ezt lehet a leghosszabban boncolgatni. Tudva levő, hogy az olasz családoknál az ebéd és a vacsora ideje szent. Ez az a része a napnak, amit a család, sokszor fülsiketítő hangzavarban, de szigorúan együtt tölt. Ez nem csak a családi összetartozás, és ezáltal a családtagok egyéni boldogságérzetét növeli, de a napi szinten, ugyanabban az időben elköltött étel a metabolizmusnak is igen jót tesz. Az főétkezések alatt ugyan 2-3 fogást is jóízűen elfogyasztanak, a két étkezés között nincs hűtőből való délutáni nassolás.

Az olaszok hagyományosan a szezonális és helyi zöldségeket és gyümölcsöket részesítik előnyben. Tejtermékekből, húsból és halból is minőségi árut vásárolnak közvetlenül a hentestől, a termelői sajtboltban, vagy a halpiacon. Egy Lidl-ös akció még véletlenül sem győzi meg őket valamilyen rossz minőségű, vagy felesleges étel megvételéről, Olaszországban ugyanis bűn az étel kidobása. Minden étkezésre (de minimum vacsorára) próbálnak frissen pont annyit főzni, amennyiből túlevés nélkül mindenki jóllakik. Ha maradna egy kis felesleg, a következő étkezésnél (vagy legkésőbb másnap) zokszó nélkül elfogyasztják. Azt sem foghatjuk rá az olasz háziasszonyokra, hogy egész napjukat a konyhában töltenék, mert az olasz ételek legtöbbje, egyszerűségéből adódóan fél óra alatt lazán megfőzhető. Saláta, vagy valamilyen ízletes nyers zöldség szinte minden étkezéshez dukál, amit házi extra szűz olívaolajjal és balzsamecettel locsolnak meg (személyes kedvencem az nyers édeskömény). Mivel minden (dél)olasznak van egy rokona, akinek van legalább néhány olívafája, olívaolajért nem kell a szupermarketben sorban állniuk.

Érdekesség, hogy az olaszok nagyon hallgatnak a testükre és reagálnak annak minden apró rezdülésére. Az összevissza evés itt elképzelhetetlen, senkit nem fogunk egy hatalmas capuccino-s pohárral rajtakapni ebéd után, mert tudják (érzik), hogy a tej nem segíti az emésztést. Egy másik jó példa erre az ebéd utáni tengeri fürdőzés. Egy olasz minimum 2 órát emészt, mielőtt újra a habokba vetné magát. Az olasz ételek az emberi test szükségleteihez vannak kalibrálva, nincsenek túlfűszerezve, a tökéletes ízkombinációt nyújtó 1-2 fűszert használják különböző alapanyagokhoz. A vérbeli olasz háziasszonyok kiemelt figyelmet fordítanak a változatos táplálkozásra, ha húst esznek ebédre, vacsira hal, vagy sajt kerül az asztalra. Fontos még megemlíteni, hogy az olaszok jó része nem fogyaszt cukrozott üdítőket, az étkezéseknél vizet, vagy maximum 1-1 pohár vörösbort isznak. Egy kiadós olasz vacsora után nem fogunk tehetetlenül, kajakómában hánykolódni órákig a kanapén, mert általában könnyűek és zsírszegények az ételek, és jól kombinálják az alapanyagokat.

Délen a férfiak a hétköznapokon a munkából hazajárnak ebédelni. Mivel az ebédszünet 2 óra, egy kis délutáni szunyókálás bőven belefér. A nyári hétvégéken nem ritka, hogy ebéd után a család kánonban való horkolásától zeng a ház.

Összegzésként elmondhatjuk az olaszokról, hogy hagyományukból adódóan megadják a módját az étkezésnek, a pihenésnek, de ugyanígy fontos számukra az ünneplés és a tisztaság is. Amikor még csak ismerkedtem talján barátainkkal, meglepetéssel nyugtáztam, hogy nemzetközi viszonylatban mérve nagyon is odafigyelnek és érzékenyek a rendre és a tisztaságra, még a fiatalabb generációk is. Mivel a rendezett környezet jó hatással van a mentális egészségünkre, azt gondolom, hogy ez is hozzájárul az olaszok hosszú, kiegyensúlyozott életéhez.

Zárószóként hozzátenném még, hogy VANNAK olaszok, akik kizárják az idő nyomását és az ebből származó stresszt. 🙂 Itt az idő relatív, egy negyedórás, 20 perces késés (quarta d’ora academico) a legtöbb esetben teljesen elfogadott. Mindenki döntse el magának, hogy igazuk van-e, vagy sem. 🙂

Read this article in English.

Milazzo, avagy a Lipari-szigetek kapuja.

Történt, hogy a férjemnek munka ügyben váratlanul Szicíliába kellett utaznia Milazzo-ba, egy olyan északi városkába, amiről korábban még soha nem hallottam. Mivel a “kiruccanás” néhány nappal az indulás előtt derült ki és előre pontosan nem látható időtartamra szólt, bosszankodva mondtam le a garganoi hétvégénket és egyéb betervezett programokat.

Végül a kiküldetés tényleg hosszúra nyúlt, így fogtam magam és egy hétre leutaztam hozzá én is. Elvárások nélkül érkeztem, mert semmit nem tudtam erről a görögök által, csaknem 3 ezer évvel ezelőtt alapított, 30 ezres városkáról. Hát, mit mondjak, jól meglepődtem. Újra beigazolódott az a meggyőződésem, hogy az életben azok a dolgok sülnek el a legjobban, amikkel szemben az ember semmiféle elvárást nem támaszt.

Kiderült például, hogy az olaszok Milazzo-t úgy emlegetik, mint a Lipari-szigetek (Isole Eolie) kapuját, ugyanis a szigetek komppal innen közelíthetők meg leggyorsabban. Nekünk az itt tartózkodásunk alatt a hét szigetből kettőt, a szépséges Vulcano-t és a központi Lipari-t sikerült meglátogatnunk, de lehetőség van komppal Milazzo-ból eljutni még a füstölgő Strombolira, a vad Alicudi és Filicudira, ahol csupán néhány éve lett áramszolgaltatás, Salina-ra, és az Eolie Capri-jaként ismert, divatos Pannarea-ra. A hét sziget közül kettő, Stromboli és Vulcano aktív vulkán, jelenleg sajnos mindkettőre tilos felmászni, Vulcano-n a gázsszivargasok, Stromboli pedig a 2019 óta tartó folyamatos kitörések miatt, de enélkül is hatalmas élményt nyújt a szigetek meglátogatása. A legtávolabbi sziget, Stromboli 3 óra alatt közelíthető meg komppal Milazzo-ból.

Vulcano vulkánja a Lipari szigetekkel a háttérben

A Lipari-szigetekre induló kompjáratok menetrendjéről itt informálódhatunk és akár a jegyünket is megvehetjük. Ez értelemszerűen helyben, a kikötőben is lehetséges, bár szezonban rizikósabb.

Érdekességek Milazzo-ban és környékén:

  • Milazzo-i vár a történelmi városrészben. A belépő 5 €-ba kerül, de megéri, mert ezért a pénzért a szépséges panorámán kívül három múzeumot (a történelmi múzeumot a várban; a Museo del Mare, tengerek védelmével foglalkozó múzeumot; és egy Benedek-rendi apátság épületében a Museo della Tonnara-t, tradícionális tonhal-halászást és feldolgozást bemutató múzeumot) is megnézhetünk.

  • A milazzo-i félsziget csúcsán, Capo Milazzo-ban lélegzetelállító kilátást nyújt Szent Antal szentélye (Santuario di Sant’Antonio) és a néhány kilométer hosszú, Vénusz medencéjének nevezett sziklás kis strandhoz vezető tanösvény (Percorso Naturalistico Piscine di Venere).
  • A 2500 éves görög anfiteátrum, a gyönyörű kilátás és a Santuario Maria SS Bazilika kedvéért, a 30 km-re fekvő Tindariba is érdemes ellátogatni.
Santuario di Maria SS.ma di Tindari
Kilátás – Tindari
Kilátás – Tindari

Íme egy kis videó összeállítás a Milazzo környéki szépségekről:

Egy óra alatt busszal eljuthatunk Messina-ba is. A busz a kikötő melletti buszmegállóból indul, itt tájékozódhatunk a buszmenetrendről. Spórolhatunk pár eurót, ha a buszon már az odaútnál  megvásároljuk az oda-vissza jegyet (6,5€).

Aki nagyon szeretne, a milazzo-i vasútállomásról még Cefalu-ba és Palermóba is eljuthat két és fél óra alatt. Különlegessége a vonatútnak, hogy szinte végig Szicília északi partján halad, szépséges kilátást nyújtva a végtelen tengerre és a Tindari-szigetekre.

Kilátás a vonatból valahol Milazzo és Palermó között

“Kalandozásaim” az olasz munkaerőpiacon.

“Vigyázz, hogy mit kívánsz!” – mondja mindig a férjem. Már megszokta, hogy nekem a legtöbb kívánságom teljesül. Kár, hogy az emberfia általában úgy vágyakozik dolgok, élethelyzetek után, hogy valójában fogalma sincs a körülményekről.

Hajlamosak vagyunk irigykedéssel vegyes vágyakozással tekinteni ismerősökre és ismeretlenekre, akiknek “bejött az élet”, olyan helyen élhetnek, amiről mi csak álmodozunk, azzal foglalkozhatnak, amit igazán szeretnek, vagy egyáltalán nem kell gürizniük nap mint nap.

Ugyan már sok év külföldi munkatapasztalat áll a hátam mögött, nagyrészt nemzetközi multiknak dolgoztam 10-12 különböző nációval egyetemben. Valami másra vágytam, autentikusabbra, igazibbra. Még Lisszabonban, német kollégáim gyűrűjében, a multinacionális cég által biztosított kényelmes székemből révedezve gondoltam egy munkahelyre, ahol majd helyiekkel dolgozhatok együtt, és nem mindenféle “jött-ment külföldivel”… ahol majd úgy istenigazából megismerhetek egy kevésbé “globalizált” közösséget… ahol igazi, csontig hatoló, külföldi élményben lehet majd részem. Mert hol tudna az ember felnőttként rést ütni és “beszivárogni” egy zárt kis közösség “védőburkán”, ha nem a munkahelyén, a helybéli kollégáival, akikkel nyolc órát tölt együtt naponta. Csak arra nem gondoltam, hogy a politikailag korrekt multihoz szokott lelkem nem lesz majd túl kompatibilis a dél(közép)-olasz kisvállalat viszonyaival.

Ahogy említettem már, az élet sokszor hagyja nekem megtapasztalni azt, ami után vágyakozik a lelkem… hogy aztán a döbbenettől tátott szájjal csodálkozhassak, hogy mik vannak még a 21. században egy egyébként a G8-hoz tartozó ország kies vidékein.

Abruzzo és Pescara egyáltalán nem tartozik a világ, vagy akár Olaszország gazdasági ütőeréhez, de nekem még ezt is sikerült tetéznem és egy közeli kisvárosban gazdasági munkatársként munkát találnom. Mintha Magyarországon Budapestről Romhányba mentem volna dolgozni.

Életem egyik legérdekesebb, szélsőségesen pozitív és negatív tapasztalatokban bővelkedő élménye marad ez a két év. A munkahelyemen a gyári munkásokkal való ordibálástól kezdve, a gyárépületbe be nem kötött ivóvízen át, a terhes nők kirakásáig sok mindent láttam, amit a 21. században elképzelhetetlennek találtam. Nem is beszélve a 8-tól 18-ig tartó maratoni munkaidőről, ami nyilván a helyiek igényeire lett szabva 30 éve, hogy ebéd után még szundíthassanak egy jót a másfél órás ebédszünetben. És az ezzel társuló rugalmatlanság, hogy a messziről jövőknek (akik nem tudnak hazamenni) is ugyanúgy végig kelljen szenvedni a véget nem érő pausa-t, hogy aztán este 7-kor, totál kidögölve hazavánszoroghassanak. Hogy a főnök szűk családi- és baráti köre szégyentelenül és nyilvánvalóan akármit megengedhessen magának, a többiekben meg még a legkisebb kérés is lelkiismeretfurdalás keltést vonjon maga után. Na és a bizalom teljes hiánya azokra vonatkozóan, akik nem tartoznak a szűk családi körhöz.

Mégis azt mondom, hogy felbecsülhetetlenül izgalmas dolog, amikor külföldiként ezen a zárt-apró településen, az egyébként ínycsiklandozó tésztákat készítő, helyi kifőzde pincére már ismerősként, hatalmas mosollyal és széles karlendítéssel üdvözöl. Hogy a munkahelyemen még “kevésbé globalizált gondolkodású” embereket ismerhessek és szerethessek meg. Igazi élmény. Még akkor is, ha világossá vált, hogy egy ilyen közösségbe soha nem tudnék teljesen “betagozódni”. Máshol nőttem fel, sok helyen jártam, teljesen más valóságban élek. De arra is rájöttem, hogy egyáltalán nem kell közösségekbe teljesen beépülni. Az ember úgyis mindig, mindenhol bevonzza azokat, akikkel dolga van az életben.

Maratoni ebédszüneteim egyike. A kilátás kétség kívül gyönyörű volt.

Úgy érzem, hogy teljesült mindaz, amiről Lisszabonból, a légkondícionált open space irodából ábrándoztam, csak épp megismertem az érem mindkét oldalát. Az autentikus, helyi, zárt közeg igazibb, de sokkal keményebb és durvább. Lezárult egy fejezet. Életem talán egyik legnagyobb alkalmazkodást és rezisztenciát megkövetelő fejezete. Nem döglöttem bele. Hogy érettebb, árnyaltabb lett-e a személyiségem? Ugyan nem gondolom, hogy az ember objektív véleményt tud alkotni saját magáról, de úgy érzem, hogy ezen, számomra abszurd valóság megtapasztalása által és azáltal, hogy sokszor fuldokolva az igazságtalanságban képes voltam kiállni magamért egy, még soha nem tapasztalt mértékű elnyomó közegben, pszichésen ugyan kis időre talán taccsra vágott, de hosszú távon megerősítette az önértékelésem.

Hogy most mi fog következni? Fogalmam sincs, de talán jól is van ez így. Olaszország minden bizonytalanságával együtt már elérte, hogy kontrollmániás mivoltom elengedje önmaga bebiztosításához való görcsös ragaszkodását és hagyja kicsit, hogy arra hömpölyögjön az élet, amerre szeretne. Néha jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, mint mi saját magunk.

Újra szüretelünk! Kalandok az olívaföldön. :-)

A végeláthatatlannak hitt napsütés után a maga melankóliájával visszavonhatatlanul beköszöntött a borongós, gumicsizmás ősz. Nyugalom járja át ilyenkor az embert, de a kis abruzzoi falu apraja-nagyja már javában készül ebben az időszakban, évszázadok óta, az év igen fontos eseményére, az olívaszüretre.

Az ősz derekán nem is eshet másról szó a falu főterén lévő kiskocsmában, mint a várható termésről és hogy jelenleg a “Campagniola” (gazdasszony) nevű abbachiatore (olívaszüretelő készülék) a legmenőbb a piacon.

Így működik a az abbachiatore

Fáradtságos napok ezek, de az erőfeszítéssel vegyülve ott lebeg a szorgos abruzzoiak gondolataiban az olajfa alatt elfogyasztott tradicionálisan szüreti étel, a finom sült paprikás-szardíniás szendvics, a frantoio-ból (olívapréselő üzem) kiszűrődő olívaolaj illata és az olio nuovo, azaz a frissen préselt olívaolaj frissítően fanyar íze.

Sült paprikás szardellás panino

Azon kívül, hogy az olívaolaj ízletes, a mediterrán étrend szupersztárja. Fontos védőhatást mutatott a különféle kórképek, különösen a szív- és érrendszeri betegségek ellen. Ezen felül azon szerencséseknek, akik a saját olívabogyóikból sajtolt olajat fogyasztják, az év minden napján eszükbe jut a természet gondoskodása és az ember földdel való kapcsolata.

Mint már korábban említettem, ilyenkor hétvégén nincs délig lustálkodás az ágyban, az ember a csípős október végi hajnal ellenére már napkeltekor ugrik ki az ágyból és készíti a hálót és az olívaszüretelő eszközöket a kocsiba, traktorba, ki hogy van felszerelve. Akinek sok fája van, még esőben is nekiáll.

A munkálatok a hálók kiterítésévél kezdődnek. Míg két ember ezzel foglalatoskodik, addig a harmadik az olívaszüretelő készülékkel, vagy kézzel, egy gereblyeszerű eszközzel szüreteli a bogyókat a fáról. Vannak fák, amiket igen jó érzés szüretelni, annyira bő termésűek, hogy akárhol “fésülöd” a fát, a fürtökben csüngő bogyók csak úgy potyognak lefelé. Ilyenkor elönt az elégedettség érzése. A leendő olaj ízének a gondolatától, a természettel való kapcsolódáson át sok minden benne van ebben az elégedettségben. Lepillantva a hálóra a természet csodás színkavalkádja, a különböző színű olívabogyók sokasága fogadja a tekintetünket. A bogyókat zsákokba töltjük, és (mi, traktor híján) felcipeljük a hátunkon a domb tetejére. Nehéz a zsák és remeg a lábam egy-egy “mászás” után, de van abban valami megnyugtató és meditatív, ahogy a zsákban lévő bogyók felveszik a testem formáját és rásimulnak a hátamra. Mintha arra a néhány perces menetelésre összekapcsolódnánk. Amikor pedig a gyomrunk korog, lehuppanunk a kiterített hálóra és elfogyasztjuk a pranzo al sacco-t, azaz a batyus ebédet. Nincs finomabb a fizikai munka után, a szabadban, az olajfa alatt a földön ülve elfogyasztott peperonis-szardinias panino-nál. Délután, amikor lefele ível mar a nap sugara és erőtartalékaink végén járunk, csomagolunk és elvisszük az aznap szüretelt olívát az olívapréselő üzembe, ami ebben a néhány hetes időszakban 0-24 órában üzemel. Jó érzés, ahogy ontjuk a a zsákok tartalmát a ládába, egyiket a másik után és a végén egységében látjuk a leszüretelt mennyiséget. Amikor kiderül, hogy mennyit is szüreteltünk, izgatottan számolgatjuk, hogy ebből mennyi olaj várható. Ezután pedig otthon egy jó meleg fürdőt veszünk és fáradtan, sajgó tagokkal, de boldogan varjuk a finom vacsora elkészültét.

Sagne e fagioli, az abruzzo-i bableves

Íme a a bableves abruzzo-i verziója, Mafalda receptje alapján:

Hozzávalók a tésztához (4 főre):

  • kb. 70 deka durumliszt (15 deka per fő)
  • kb. 2,5 deci víz
  • 2 (nagy) csipet só (finom szemű)

Hozzávalók a szószhoz:

  • répa (egy 5 centis darab)
  • angol zeller (egy 5 centis darab)
  • egy kisebb hagyma harmada
  • 5-6 evőkanál olívaolaj
  • 1 konzerv hámozott paradicsom (40 deka)
  • 5-6 levél bazsalikom
  • 2 csipet nagy szemű só (sale grosso)
  • 1 tk. cukor
  • 2 konzerv bab (kb. 50 deka)
  • kb. másfél deci víz

Elkészítés:

A lisztet és a 2 nagy csipet sót összekeverjük és kb. 2 és fél deci vízzel (apránként adagolva) a két kezünkkel 10 percig gyúrjuk, amíg homogénné nem válik a tészta (se nem túl ragadós, se nem túl száraz) és kenyérformát formázunk belőle. Celofánnal körbetekerve fél órára a hűtőbe tesszük pihenni. (Ez idő alatt elkészíthetjük a szószt.)

Ezután a gombócot kb. két centi széles szeletekre vágjuk és lisztben a tenyerünkkel laposra nyomkodjuk.

A tésztagéppel egyes fokozaton háromszor kinyújtjuk (másodjára hosszában félbehajtjuk a kinyújtott tésztát és úgy nyújtjuk ki). Majd a tésztagép 4-es fokozatán még egyszer kinyújtjuk a darabokat. Ha sodrófával dolgozunk, ízlés szerint kb. 2-3 mm-esre nyújtjuk a tésztát, de igazán nem szükséges itt a túlzott precizitáson stresszelni.

A kinyújtott tésztát 3-5 centis négyzetekre vágjuk, és kb. 5 percre száradni hagyjuk. Majd ezeket a tésztanyújtógép középső tagliatelle vágójával (lásd fotó), vagy simán késsel kb. fél-egy centi széles darabokra vágjuk.

Amíg pihen a tészta, elkészítjük a szószt. A répából és az angol zellerből is kb. 5- 5 centis darabokat és egy kevés hagymát apróra vágunk és olívaolajban folyamatosan kevergetve sütjük. Mielőtt elkezdenének a zöldségek színt változtatni hozzáadjuk az összeturmixolt hámozott paradicsomot (a házi a legjobb, mi most konzervet használtunk), három nagy csipet sót, egy kis cukrot a paradicsomszósz savasságának ellensúlyozására és friss bazsalikomot, elkeverjük és fedő alatt (kis rést hagyva) közepes lángon főzzük, amíg el nem kezd forrni a paradicsomszósz, ekkor kis lángra tesszük. 10 perc elteltével a hozzáadjuk a babot, kb. 2 deci vizet és még egy csipet sót és még 15-20 percig, kis lángon, fedő alatt (kis rést hagyva) főzzük.

Ha kész a szósz, a lobogó, sós vízben megfőzzük a tésztát (amíg fel nem jön a víz tetejére).

Jó étvágyat!

Sagne e fagioli

Milyen tésztafajtát melyik szósszal kombináljuk? Így csinálják az olaszok.

Ha fogásokról és étkezésről van szó, az olaszok a végletekig odafigyelnek a részletekre a tökéletes íz- és állagélmény elérése érdekében. Éppen ezért abszolút nem mindegy, hogy milyen fajta tészta melyik szósszal lesz kombinálva. Összegyűjtöttem az Abruzzo-ban és Olaszország-szerte legnépszerűbb tésztaételeket. Alapvető szabály olaszéknál, hogy minden ami a tengerből jön, parmezán sajt nélkül lesz tálalva. Ja, és azt gondolom nem is kell magyarázni, hogy a friss, házi készítésű tészta nagyságrendekkel nagyobb kulináris élményt nyújt a száraz, bolti verzióhoz képest.

Cavatelli – hal- és tenger gyümölcseivel paradicsomszószban. Külön élvezet számomra bemutatni nektek a nagy kedvencemet, ezt a kagyló formájú tésztát, aminek nagy hagyománya van Dél-Olaszországban. Más régiókban más szószokkal is tálalják, azonban Vasto térségében a cavatelli hal, kagyló és garnélarák szósszal a kizárólagos nyertes. Ebben a tökéletes, leveses állagú kombinációban, benne van az Adria minden íze és illata, az embernek már a gondolatra is megindul a nyáltermelése. Szigorúan kanalazandó, ha villával hadonászol, rád szólnak olaszok. Nagy sikere van még ennek a tésztafélének fehéren, borsóval, “guanciale”-val (szalonnaszerű malacpofa) és egy halom parmezánsajttal, vagy “caciocavallo” sajttal és szarvasgombával .

Egy másik nagy kedvencem a pugliai tésztaétel, az “orecchiette con cime di rapa“, vagyis “fülecskék” cime di rapa-val. Sajnos ennek a káposztafélének nem találtam a magyar megfelelőjét, mert ez a növény gyakorlatilag csak az olaszoknál terjedt el. Természetesen ezt az ételt is egy nagy halom apróra reszelt parmezán sajttal tálaljuk. Alternatív feltét lehet a szintén ízletes paradicsom és sós ricotta kombináció.

Forrás: https://cucina.fidelityhouse.eu/primi-piatti/orecchiette-con-cime-di-rapa-e-pomodorini-194624.html
Orecchiete cime di rapa-val

A zite nevű tészta Campania régióból származik és “ragu alla napolitana”-val (paradicsomszószban húst főzünk, amit később másodikként fogyasztunk el a szószból kiszedve, salátával), vagy apró fasírtgolyós paradicsomszósszal kerül tálalásra. A húsos szósz belefolyik a tészta járataiba és így még szaftosabbá válik a fogás.

Tacconelli vadspárgás paradicsomszósszal. Ez a fogás főkent az én szívemnek kedves falucskában, Fresagrandinaria-n hagyományos étek. Jellemző a dél-olaszokra, hogy felismerik és gyűjtögetik a vadon termő, ehető növényeket. Így van ez az asparago-val, vagyis a vadspárgával is, ami különleges ízt ad a paradicsomszósznak és emellett még a veséket is fertőtleníti. Áprilisban, a szezonban tele vannak az utak az út szélén rostokoló autókkal, mert az utasok átugrottak egy pillanatra a szalagkorlát másik oldalára egy kis vadspárgát gyűjtögetni az ebédhez.

Tacconelli vadspárgás paradicsomszósszal
Tacconelli vadspárgás paradicsomszósszal

Pasta la chitarra “ragu alla napolitana”-val, avagy az “abruzzoi rántott hús”, a tipikus vasárnapi ebéd a régióban. A “négyszögletes spagetti” hagyományos, tojással készült abruzzoi tésztaétel. Már a húros eszköz is szemet gyönyörködtető, amivel készítik.

Ha már Abruzzo-ban járunk, semmiképp sem felejthetem le a listánkról a sagne e fagioli-t, azaz a babos tésztát paradicsomszószban, ami szintén leves szerű, kanalazós tésztaétel. A bab egyébként csicseriborsóval helyettesíthető.

Forrás: https://www.cucinadellanonna.it/recipe/sagne-e-fagioli/
Sagne e fagioli

Abruzzo-ban hagyományosan a gnocchi-t olyan paradicsomszósszal kombinálják, amiben sertésbordát főztek előtte. Hangsúlyozom itt is, hogy a sertésbordát szigorúan másodikként (a tészta az első fogás) fogyasztják az olaszok. Vannak még lájtosabb gnocchi feltét változatok is, mint például vaj es zsálya jó sok parmezánnal, vagy paradicsomszósz hús nélkül. A korábban feltöltött gnocchi receptet itt olvashatjátok.

A ravioli készülhet könnyű ricottás-spenótos vagy ricottás-spenótos-húsos töltelékkel. Vagy szimpla paradicsomszósszal tálaljak, amibe csak apróra vágott hagyma, angol zeller, répa kerül, de kombinálhatják akár a már fent említett ragu alla napolitanaval is, valamint vajjal és zsályával, na meg az elmaradhatatlan parmezán sajttal.

Sorakoznak a házi raviolik

Az olasz konyha egyik tipikus, külföldön nem annyira ismert esete, amikor a tortellini-t brodo-ban, vagyis meleg húslevesben főzik meg és fogyasztják el. Hagyományos karácsonyi étel, amúgy meg hideg, téli napokon szívet-lelket melengető fogás.

Forrás: https://www.greatitalianchefs.com/recipes/tortellini-in-brodo-recipe
Tortellini húslevesben

Újrakezdés Olaszországban – visszatekintés két és fél év távlatából

Én személy szerint soha nem vágyódtam Olaszországba, már kiskoromtól kezdve mindig Portugáliáról ábrándoztam. Így vezetett az utam Portugálián át Olaszországba. Néha az élet folyama jobban tudja, hogy merre hömpölyögjön, mint mi magunk…

Találkoztam egy fiúval, akiben ugyanazok az álmok szunnyadtak, mint bennem… Egy élet, harmóniában a természettel, nagy veteményes, az anyaföld gondoskodásának testközeli, mindennapos megtapasztalása. Életemben először éreztem azt, hogy ez a közös út fentről van “megtámogatva”. És ez a fiú olasz volt, Abruzzo-i. Hát így kezdődött…

Sejtettük, hogy mi vár ránk. Egy újrakezdés Olaszországban nemcsak a külföldieknek nehéz, hanem maguknak az olaszoknak is, akik hosszabb külföldi tartózkodás után vissza akarnak térni hazájukba. Elég sokszor megesik ez, az ország természeti adottságait tekintve annyira gyönyörű és családi kapcsolatai szempontjából különleges (nem is beszélve a konyhájukról és a napsütéses órák számáról), hogy az elvándorló olaszok vagy visszatérnek, vagy egész életükben visszavágynak. Az előbbit sajnos a rossz törvények által kreált munkaerőpiaci viszonyok nem támogatják.

A család azt gondolta, hogy megbolondultunk, hevesen, sokszor veszekedések közepette próbáltak minket lebeszélni arról, hogy a Portugáliában töltött öt év után Abruzzo-ba költözzünk. Minket viszont valamilyen belső intuíció hajtott előre. A barátomat a család közelsége és egy egyetemi képzés befejezése, engem pedig az optimizmusom, a kalandvágyam, a kihívás, na meg az olívaföldek bűvölete. Portugáliában, még ha a kedvenc országomról van is szó, gyökértelenek voltunk, soha nem éreztem késztetést arra, hogy például lakást, földet vegyek és lehorgonyozzak.

Fél évvel a költözés előtt elkezdtem olaszul tanulni. Így érkeztem meg 2019 januárjában, a gagyogós nyelvtudásommal Abruzzo-ba. Volt egy hatalmas előnyöm és egy még nagyobb hátrányom. Volt hova mennünk, így nem kellett aggódnom azon, hogy munka hiányában nem tudom fizetni a lakbért. Nem is beszélve arról, hogy az utolsó Lisszabonban eltöltött években tudatosan spóroltam erre a kezdeti időszakra. Viszont olasz viszonylatban egy gazdaságilag gyengébb régióba költöztem, ahol a kevés munkalehetőségen kívül, egyfajta provincializmus, a megszokottól való eltérés elutasítása jellemző. Nyilván nem lehet általánosítani, és az egyes emberek személyesen megismerve teljesen más benyomást keltenek (és itt főleg a fiatalabb generációról beszélek), de sajnos a társadalom egésze ilyen érzést keltett bennem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert éltem, vagy utaztam különböző országokban, de a közép-kelet-európai származásomból adódó negatív előítéleteket ennyire erősen még soha nem érzékeltem. Fejbevágó volt életemben először, a tudásomat, tapasztalataimat és pozitív tulajdonságaimat teljesen figyelmen kívül hagyó, származásomból adódó negatív megkülönböztetés megtapasztalása. Talán mára sikerült valamelyest megemésztenem ezt, miután megismertem a jelenségnek a hátterét, Olaszország és Közép-Kelet-Európa kapcsolatának virágkorát a pornóiparban, vagy a 90-es években az országba özönlő kelet-európai prostituáltakat. Majd talán egy következő cikkben boncolgatjuk a témát…

Annak ellenére, hogy egy természetközeli életet képzeltünk el magunknak, az egyetem közelsége és a nyelvtanulási lehetőségek miatt Pescara-ba, egy kb. 100 ezres városba költöztünk, ahol szinte rögtön sikerült felkutatnom az egyetlen (bevándorlóknak fenntartott) nyelviskolát, ahol olaszt, mint idegen nyelvet oktatnak. Itt egy nagyon jó, csupa lányokból álló közösségre leltem, ami a kezdeti időszakban igazi manna volt a lelkemnek a teljes elszigeteltségben.

Épphogy megérkeztünk az országba, a családomban otthon egészségügyi problémák léptek föl, ezért a következő néhány hónapot ingázással töltöttem Magyarország és Olaszország között, így esélyem sem volt elhelyezkedni. Viszont hatalmas meglepetésemre otthon a portugál munkám után megigényelhettem háromhavi munkanélküli segélyt, így legalább az anyagiak miatt nem kellett aggódnom. Ekkor kezdtem el erősen hinni abban, hogy ha az embernek nehézség érkezik az életébe, akkor vele jön valamiféle támogatás is, ami segít átvészelni a viharosabb időszakokat.

Eleinte nagyon idegennek és másnak éreztem magam Pescara-ban, ami a mostanra is csak mérséklődött. Mivel az olasz család 100 km-rel délebbre él, nem segített minket egy meglévő kapcsolati háló. Korábban a magyar szülőfalumon kívül szinte csak európai fővárosokban éltem és úgy éreztem, hogy ebben a “dél-olasz kisvárosban” nyoma sincs a progresszív gondolkodásnak, a nemzetköziességnek és a toleranciának. A társadalom teljesen más szabályok szerint működik és kommunikál, és ezt a kommunikációt egyáltalán nem értem. Megtörtént az elején, hogy fél órát várakoztam a zebra egyik szélén, mire sikerült átkelnem a másik oldalra, mert senki nem körülményeskedett azzal, hogy átengedjen. Nem értettem akkor még, hogy itt nem elég az ácsorgás, öntudatosan el kell indulni a zebrán (lehetőleg a kezünkkel megálljt parancsolva), még akkor is, ha a közeledő autó semmiféle szándékot nem mutat a lassításra. Felesleges udvariaskodásnak nincs helye a közlekedésben, ha próbálkozol is, süket fülekre talál. A zebránátkelős helyzetek által megismert viselkedésmódot később volt lehetőségem a volán mögött “elmélyíteni”.

Miután az otthoni helyzet rendeződni látszott, július környékén belevetettem magam a munkakeresésbe. Jellemző az itteni munkaerő-piacra a régimódi toborzás, állásközvetítői irodán keresztül hirdetik betöltendő pozícióikat a cégek, hadititokként kezelve a cég kilétét, így az ember még csak utána sem tud googlizni, hogy mégis kihez adja be a jelentkezését. Linkedin álláshirdetéssel csak fényévente egyszer találkozni és a meghirdetett pozíciók 70%-a “tirocinio”, vagyis gyakornoki állás. Ráadásul a munkaerő-közvetítői irodák felvételi procedúrája, néhány kivételtől eltekintve nem éppen pályázóbarát. Sokszor már rég betöltött állásokat hirdetnek meg, a visszajelzést elfelejtheted, egyszer felhívnak, és utána elérhetetlenek…

Mivel a próbálkozásaim az elején nem voltak gyümölcsözőek, alternatívákban kezdtem el gondolkodni, és mindenféle olyan szolgáltatást kezdtem hirdetni, amihez kicsit is értettem, a német nyelv oktatásától kezdve a talpmasszázsig… inkább kevesebb sikerrel. Kétségbeesett pillanataimban, amikor megrémített a gondolat, hogy életem hátralévő részét háziasszonyként kell leélnem, olasz szövegek fordításába és a nyelvtudásom tökéletesítésébe menekültem. Mindemellett, hogy kicsit is hasznosnak érezzem magam, elmentem önkéntesnek egy demenciával élő időseknek fenntartott “napközibe” és időnként szemetet szedtem a tengerparton.

A nagy áttörés 2020 januárjában, egy évvel a költözésünk után történt. Épp otthon voltam Magyarországon, amikor is isteni sugallatra ránéztem a monster.it nevű álláshirdető weboldalra, amit előtte soha nem látogattam. Találtam egy egész testhez álló pozíciót, és megpályáztam. Meglepetésemre a szállítmányozással foglalkozó cég ügyvezetője egy órán belül visszajelzett és meghívott egy állásinterjúra. Egy fél órás beszélgetés után közölte, hogy akkor jövő héten kezdhetek tirocinante-ként (föntebb említett gyakornoki pozíció). Itt jött a megvilágosodás, hogy itt a “mindent vagy semmit” elve totálisan uralkodik, ha nem kellesz nekik, hírüket se hallod, viszont ha kellesz, nem cécóznak, már az interjún közlik. Nesze neked “ötkörös” multis kiválasztási procedúra.

A munkakezdésig fennmaradó 3 napban lázasan próbáltam az előre megkapott szerződésemmel elintézni a “rezidenciám”, vagyis az állandó lakhelyem Pescara-ba való bejelentését, ami az ezt megelőző évben, munkanélküliként (és nem lévén házas egy olasz állampolgárral) esélytelen volt, fittyet hányva arra, hogy egyébként EU-s állampolgár vagyok. A kezdeti boldogság semmibe foszlott, amikor kiderült, hogy gyakornoki szerződés esetén közvetlenül az állam fizeti a munkavállaló bérét, viszont semmilyen egészségügyi járulékot nem fizet utána. Az olaszországi lakhelyre történő bejelentkezéshez háromhavi befizetett egészségügyi hozzájárulás szükséges. Itt még nem estem annyira kétségbe, gondoltam, hogy csak úgy, mint Magyarországon, itt is biztos van lehetőség a hozzájárulás befizetésére, ha nincs munkáltató. Igen ám, de ez az összeg nem fix, és mivel nekem még nem volt olasz jövedelmem (se bankszámlám, mert ugye azt csak olasz lakcímmel lehet nyitni), az olasz barátom (aki akkor még nem volt a férjem) jövedelme alapján akarták megállapítani. A bankszámlakivonataival felvértezve útra keltünk (együtt, hogy biztosra menjünk) a hivatal által megadott címre, hogy megállapítsák az egészségügyi hozzájárulásom havi összegét. Mikor megérkeztünk, kisebb kérdezősködés után elirányítottak minket egy másik címre, mondván itt mar régóta nem foglalkoznak ezzel. A másik címen egy üresen kongó irodát találtunk. A szomszédban voltak olyan kedvesek, és tájékoztattak, hogy az illetékes épp egy másik irodába költözött az utca másik oldalára. Mikor már úgy éreztem magam, mint Asterix, aki napok óta lépcsőzik az A38-as igazolvány megszerzéséért, megtaláltuk az illetékes irodát. A 10-12-ig tartó nyitvatartási időről viszont pont lecsúsztunk.

Mivel én következő munkanap dolgozni kezdtem, és az első időszakban nem akartam hiányozni a munkahelyemről, sikerült fél évig gyakornokként, egyébként “bujtatottan teljes állásban” dolgoznom úgy, hogy Olaszországban állami egészségügyi szolgáltatást csak a magyar TAJ-kártyámon keresztül, kizárólag sürgősségi esetben vehettem igénybe. A legabszurdabb az egészben az volt, hogy olasz lakcím híján nem tudtam olasz bankszámlát nyitni, így volt egy kis fennakadás azzal, hogy hova utalja a cég a fizetésemet. Később persze rájöttem, hogy egyébként van az egészségügyi hozzájárulásnak egy fix összege, amit munkanélküliség esetén be lehet fizetni és ezáltal bejelentkezni egy adott olasz lakcímre, viszont sajnos a hivataloknak jogukban áll régiónként (sőt, városonként) másképp értelmezni a törvényeket. A kicsit sem barátságos, lekezelő Pescara-i hivatalnokok nem tudtak különbséget tenni EU-s és nem EU-s állampolgárok között. Én sajnos egyértelmű, írásos forrásokat nem találtam a bejelentkezéssel kapcsolatban, aminek a birtokában vitatkozhattam volna, de úgy érzem így utólag, hogy felesleges is lett volna…

Elkezdtem dolgozni, és keresni. Elmondhatatlanul jó érzés volt egy év kihagyás után megkapni azt a kevéske első fizetésem. Már sokkal jobban éreztem magam a kezdetekhez képest, de mivel a körülményeim (a fent említett okok miatt) nem voltak ideálisak, továbbra is résen voltam álláskeresés tekintetében. Ráadásul a munkáltatóm részéről számomra etikátlan magatartást tapasztaltam mind az ügyfelek, mind a saját munkavállalók irányába. Márciusban megérkezett a Covid Olaszországba, ami egyrészt lehetővé tette az otthonról történő munkavégzést, másrészt totál kezdőként megnehezítette a munkahelyi problémák megoldását. A főnököm konkrétan két hónapig nem is válaszolt a telefonhívásaimra. A első karantén időszakáról egyébként itt írtam részletesebben.

Épp lejárt a hat hónapos gyakornoki szerződésem, aminek már ígéretet kaptam a meghosszabbítására (továbbra is gyakornokként), amikor ismét isteni sugallatra megpályáztam egy másik állást kereskedelmi munkatársként, egy Pescara-tól nem messze fekvő kisvárosban. A HR-es meglepően kedves és intelligens volt, és pár napon belül leszervezett nekem egy interjút. A szép multis épületekhez szokott szemem először meghökkent a csúnya ipari parkban a 70-es években felhúzott gyárépületen. Az állásinterjút viszont egy tökéletesen sikerült első randihoz hasonlítanám. Az interjúztató német hölggyel azonnali kölcsönös szimpátia alakult ki… gondolom hozzám hasonló hányattatásokban volt része korábban. Az előző esethez hasonlóan, másnap már jött is a telefon, hogy engem akarnak, ráadásul igazi szerződéssel vennének fel. Nem túlzok, sírni tudtam volna az örömtől.

Álláskereséssel kapcsolatos tippjeimet egyébként itt részleteztem.

Azóta egy év telt el, sikerült a pandémia alatt összeházasodnunk és a mini esküvőnkre még a családom is el tudott jönni. Ugyan még nincs határozatlan idejű szerződésem, de még mindig itt vagyok. Nem mondom, hogy ez a munkahely tökéletes, de a körülményeim fényévekkel jobbak, mint az elején. Igaz a mondás, hogy teher alatt nő a pálma… időközben sikerült leküzdenem a vezetésiszonyomat, ami azért valljuk be az olasz közlekedési viszonyok között igencsak ugrás volt a mély vízbe. Kezdetben még buszoztam, de aztán a napi két járat, és a másfél órás menetidő 25 km-en egyértelművé tette, hogy be kell ülnöm a volán mögé. Az első hetek félelmetesek voltak, de most már kényelmesen autókázom reggelente a munkába. Az olaszom is sokat fejlődött. De ami a legfontosabb, hogy naponta olyan különböző helyzetekkel találom szemben magam, amik teljesen kívül állnak a komfort zónámon és amik folyamatos reflektálásra sarkallnak a saját félelmeimet, hiedelmeimet és szokásaimat illetően. Oldalakat tölthetnék meg azzal, hogy mi mindent tanultam az olaszoktól az elmúlt két és fél évben, a kezdeti idegenkedésem ellenére.

Itt tartunk most. Sikerült megvetnünk a lábunkat és cserébe egy csodálatos országban élhetjük a mindennapjainkat. Hogy Olaszország a végső állomás-e, az egyelőre a jövő zenéje… de úgy érzem irányba álltunk és talán egyszer a természetközeli élet ábrándja is teljesül majd.

Álláskeresői tapasztalatok és tippek Olaszországban

Tény és való, hogy Olaszországot nem a korlátlan gazdasági lehetőségei miatt szeretjük, egyáltalán nem nevezhető a gazdasági bevándorlók Kánaánjának. Nem az az ország, ahová egy jobb élet reményében érkeznek a magyarok. Rossz törvények és horribilis járulékok gátolják új vállalkozások alapítását és a multik megtelepedését, így az új, betöltésre váró munkahelyek száma igen limitált. Az olasz magyar fórumokon számtalan diskurzust lehet olvasni az olasz munkaerőpiac helyzetéről és a külföldiek elhelyezkedési nehézségeiről, ezért úgy döntöttem, hogy leírom a tapasztalataimat, észrevételeimet és a cikk végén a tanácsaimat. Célom, hogy információval segítsem azokat, akik esetleg munkavállalásra adnák a fejüket Olaszországban. Észrevételeim szubjektívek és tapasztalataim nem terjednek ki az ország egész területére. Én Abruzzo-ban próbáltam szerencsét, ami olasz viszonylatban közepesen fejlett térségnek tekinthető.

Előrebocsátom, hogy külföldiként munkát találni Olaszországban az egyik legkeményebb dió volt, amit életemben feltörni próbáltam, amiben csak részben játszott közre a világjárvány. Öt európai országban éltem és dolgoztam eddig, és soha ilyen nehézségekbe nem ütköztem, mint itt. Kemény dió, de nem lehetetlen…. kitartás kell hozzá, jó megfigyelő- és még jobb alkalmazkodóképesség.

Én 2019 januárjában egy jó A2-B1-es nyelvtudással érkeztem Abruzzo-ba és pontosan egy évig tartott, amíg sikerült állást találnom. Érkezésem után az első dolgom volt, hogy felkutattam a városban (Pescara-ban) található egyetlen nyelviskolát, amelyik külföldieknek szervez olasz nyelvtanfolyamokat. Már a kezdetektől nézegettem álláshirdetéseket és pályáztam is, de a legtöbb esetben a pályázatom nyomtalanul elveszett a ködben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az első év nem volt tele kétségbeeséssel, és “itthonfogokmegőszülni” gondolatokkal. Ezt az időszakot úgy sikerült átvészelnem, hogy belekapaszkodtam az olasztanulásba, legnehezebb pillanataimban is a szótár forgatása adott reményt.

Részben a nyelv gyakorlása miatt, részben mert munka híján engedte az időm, és nem utolsó sorban, mert szeretem a random tapasztalatokat, amiket feltálal nekem az élet, önkéntes munkát kerestem magamnak. Eleinte gyerekekkel kapcsolatban, esetleg menekülteket segítő programok keretein belül kerestem lehetőségeket, végül egy idős, demenciában szenvedő betegeknek fenntartott “napköziben” kezdtem el tevékenykedni, mint asszisztens és “társalkodónő”. 🙂 Nehéz szavakba önteni, hogy a nyelvgyakorláson felül mennyi erőt, új érzést és tapasztalatot kaptam ettől a néhány hónaptól.

Szinte napra pontosan egy évvel az érkezésem után találtam meg az első munkahelyemet, ami egy gyakorlati hely volt. Annak ellenére, hogy a közel tíz éves munkatapasztalatom abszolút nem indokolta, hogy gyakornoki pozícióba vegyenek fel, madarat lehetett volna fogatni velem boldogságomban. Rengeteg olasz cégre sajnos jellemző, hogy mivel a gyakornokok bérezéséről az állam gondoskodik, úgy spórolnak, hogy akár 10-15 éves tapasztalattal rendelkező egyéneket is “tirocinante”-ként, vagyis gyakornokként foglalkoztatnak akár egy évig. Nekem csak egy bökkenőm volt ezzel… hiába dolgoztam már hónapok óta teljes állásban Olaszországban, nem járt nekem egészségügyi szolgáltatás, mert a gyakornokok után a járulékokat nem fizeti a cég és így a lakóhelyemet sem tudtam regisztrálni a városházán.

Az olasz cégek szemében valamiféle referenciaként funkcionál, ha az ember lányának már van helyi munkatapasztalata, sőt, igencsak megnő a ázsiója, ha épp egy másik cégnek dolgozik (és versengeni kell érte). Így ha másra nem is, ugródeszkának tökéletes volt a gyakorlatos munkahely. Június végén, a pandémia első hulláma után sikerült munkahelyet váltanom, és ez alkalommal már hagyományos munkaszerződésem van.

Nem állítom, hogy munka tekintetében ez életem utolsó állomása (sőt azt sem, hogy a határozott idejű szerződésemmel, már teljes biztonságban érzem magam), de azt biztosan állíthatom, hogy a munkakörülményeim nagyjából megfelelnek annak, amit Olaszországba költözésem előtt tapasztaltam.

Íme tehát a tippjeim azoknak, akik munkavállalást terveznek Olaszországban:

Már a költözés előtt érdeklődj a jelenlegi munkáltatódnál, hogy van-e lehetőség egy kiküldetésre Olaszország területén. Nézelődj az interneten, ismerkedj az olasz álláshirdetésekkel. Multiknál elképzelhető, hogy szóba jöhet egy remote Skype interjú, hasznos azonban tudni a csalódások elkerülése végett, hogy jellemzően helyben kell lenned a munkakereséshez. Az olasz cégek legtöbbször azonnali kezdéssel keresnek személyzetet és személyesen kell részt venned az interjún. A Linkedin-t tényleg csak a multik használják (ezekből a magyar viszonyokhoz képest nem túl sok van az országban), a kis-és középvállalkozások munkaerő-közvetítőkön keresztül a cégnév feltüntetése nélkül keresnek munkatársat (ezt főként a gazdaságilag kevésbé fejlett, közép- és dél-olasz térségekről állíthatom). Hasznos álláskereső oldalak: it.indeed.com, infojobs.it, monster.it, it.jobrapido.com, subito.it.

A költözésig a lehető legjobban sajátítsd el az olasz nyelvet. Az országban elengedhetetlen a nyelv ismerete az elhelyezkedéshez. Legalább egy erős középszintű nyelvtudás nélkül csak vastag pénztárcával, vagy egy helyi famíliával a háttérben vágj bele.

Amint megérkezel, jelentkezz nyelvtanfolyamra. Tökéletesítsd a nyelvtudásod, ismerj meg új embereket és építs kapcsolatokat.

Önkénteskedj. A nyelvgyakorláson felül helyieket ismersz meg, kapcsolatokat építesz, és még az önéletrajzodat is gazdagítja.

Figyeld meg, hogy mire van kereslet és miből van hiány a munkaerőpiacon. Sokszor téma a különböző fórumokon, hogy Olaszországban nem ismerik el a magyar diplomákat, ami szerintem nem teljesen helytálló. Inkább arról van itt szó, hogy az olasz diplomás munkanélküliekből is Dunát lehetne rekeszteni, így egy Magyarországon jól hangzó, de Olaszországban ismeretlen diplomától nem esnek hasra az olasz munkáltatók. Ráadásul fontos momentum még, hogy a családközpontúság, ami az olasz kultúrát egyébként nagyon szimpatikussá teszi, sajnos a munkaerőpiacon igen negatívan köszön vissza. A legtöbb kis- és középvállalkozás tulajdonosa/ügyvezetője a saját családjával és baráti körével tölti meg a megtanulható, extra készségeket nem megkövetelő pozíciókat. A kapcsolatok tehát általában sajnos a kompetencia felett állnak egy állás elnyerésében. Egy szó mint száz, valami olyan készségre kell helyeznünk a fókuszt, ami Olaszországban különlegességnek számít. Egy kis odafigyeléssel, és az álláshirdetések böngészésével sok mindent megtudhatunk az adott térség sajátosságairól. Csak hogy a legjobb példát említsem: Közép-és Dél-Olaszországban az átlagos idegen nyelv ismeret nagyon alacsony, ezzel egy időben magas a kereslet a több nyelvet beszélő munkatársakra. Vagy említhetném a fodrászokat és a kozmetikusokat. Az olasz nők sokat adnak a megjelenésre, így a szépségiparban tapasztalt munkavállalóknak mindig lesznek klienseik.

Amint felfedeztél egy munkaerőpiaci rést, ne légy rest elsajátítani a hiányt betöltő funkciókat.

Sok sikert kívánok!

Finomságok karantén idején: a mennyeien omlós crostata

Már többször találkoztam vendégségben ezzel, az olaszok háza táján nagy népszerűségnek örvendő, külsőre meggyesrácsoshoz hasonlító süteménnyel, de amikor először megkóstoltam, édességimádó mivoltomat letaglózta az ízek tökéletes harmóniája és a tészta omlóssága. Mivel a recept épp szembejött velem a kedvenc youtuber olasztanárnőm vlogján, ezért megsütöttem ezt a szuper egyszerűen elkészíthető finomságot. Biztos, hogy marad a rendszeresen elkészítendő édességek listáján. 🙂

Hozzávalók:

–> 120 g puha vaj

–> 2 tojás

–> 120 g cukor

–> 300 g liszt

–> 1 tk sütőpor

–> 1 csipet só

–> 1 üveg jóféle lekvár

Elkészítés:

A széttört puha vajat (ne olvasszuk fel mikróban!) összekeverjük a liszttel, a tojással, a cukorral, a sütőporral és a sóval és kézzel, jó alaposan összedolgozzuk, amíg össze nem áll a tészta, majd a hűtőbe tesszük 20 percre pihenni.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

A tésztát kettéválasztjuk és kb. a 2/3-át egy piskóta- vagy laposabb tortaforma aljára nyomkodjuk, kis peremet formázva a széleken. Az üveg lekvárt a tésztára halmozzuk és egyenletesen szétterítjük. A tészta maradékából kissujjnyi vastagságú “kígyókat” sodrunk a két kezünkkel és rácsot formázunk a lekvár tetején. Ha maradt még tésztánk, kiegyengethetjük vele a sütemény peremét.

Előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 percig sütjük. Ellenőrizzük, hogy nehogy megégjen.

Jó étvágyat! 🙂

Itt megtekintheted az eredeti videót. Az egyetlen különbség a videóhoz képest, hogy az én crostata-m erdei gyümölcs lekvárral, míg a videón látható sütemény baracklekvárral készült. Abban az esetben is ajánlom ezt a csatornát, ha érdekel az olasz nyelv, vagy szívesen tanulnál olaszul. 🙂

Finomságok karantén idején: Mafalda gnocchi-ja

Notórius receptgyűjtő vagyok, hobbimmá vált a barátaim által elkészített, ínycsiklandozó ételek receptjeinek a feljegyzése. A nagymamám finomságai mellett vannak receptjeim Brazíliából, Portugáliából, Franciaországból, Németországból, de főként a kulináris élvezetekben bővelkedő Olaszország minden tájáról.

Idő hiányában és a hétvégéken mindig új kirándulási lehetőséggel kecsegtető olasz vidéknek “köszönhetően” azonban az időigényesebb étkek elkészítése általában sokáig várat magára.

Karanténos időkben ezért úgy döntöttem, hogy a felgyülemlett energiát ezen ételek megfőzésével fogom levezetni. Mert nem is lehetne a helyzetből adódó stresszt egy jó kis tésztagyúrásnál hatékonyabban oldani… Felér egy meditációval.

Elsőként olaszék legkönnyebben elkészíthető tésztaféleségét, gnocchi-t főztem. A recept Mafalda-tól, egy igazi olasz nonna-tól származik. 🙂

Hozzávalók (3-4 személy részére):

  • fél kiló krumpli
  • 1 tojás
  • 200 g liszt

A krumplit héjastul megfőzzük, majd mikor megpuhult, meghámozzuk és egy villával/krumplinyomóval összenyomjuk. Összekeverjük a hozzávalókat és addig gyúrjuk amíg a tészta össze nem áll. Akkor jó az állaga, amikor már nem tapad le az alja (önthetünk még hozzá egy kis lisztet, ha nagyon letapad). Hosszúkás cipóalakot gyúrunk belőle, majd szeletekre vágjuk és “kígyót” sodrunk a két kezünkkel. A “kígyókat” másfél ujjnyi széles darabokra vágjuk.

Lobogó, sós vízbe dobjuk a gnocchi-kat és addig főzzük, amíg fel nem úsznak a víz felszínére (kb. 2 perc).

Szósz: felaprított negyed hagymát, kis répát és angol zellert olívaolajon megdinsztelünk, majd hozzáadjuk az összeturmixolt, ízesítetlen paradicsomszószt. Sózzuk és, ha bolti paradicsomszószt használunk, érdemes egy fél teáskanál cukrot is hozzákeverni, ez kompenzálja a savanyú ízt (olasz nonna-k tippje!). Az íze kedvéért főzhetünk benne egy kis szelet húst (lehet sertés, vagy marha), de ezt az olaszok szigorúan második fogásként fogyasztják, soha nem a tésztával együtt.

Egyébként tetszőleges szósszal (paradicsomszósszal, pesto-val, vagy csak szimplán olívaolajon sült bacon-nel) és parmezánnal bőségesen megszórva tálaljuk.

Jó főzőcskézést és jó étvágyat hozzá! 🙂

Gondolatok a karanténból…

Február közepén még lazán együtt vacsorázol a barátod egyik Kínából frissen hazatért, régi ismerősével, mondván, hogy két hét karantén után úgysem érhet meglepetés, meg amúgy is olyan távoli ez az egész koronavírus história.

Megjelennek az első esetek Németországban. Aztán síri csend. Azt gondolod, hogy ha a 16 megbetegedés után ilyen eredményesen fékezték meg a vírus terjedését a németek, akkor itt aztán minden a legbiztosabb kezekben van, mégiscsak Európában vagyunk… (akkor még nem sejted, hogy a németek a gazdaságuk megóvása érdekében elsunnyogják az eseteiket). Egy esetleges karantén hallatán egy szinte már romantikus, pizsamás bekuckózás jelenik meg lelki szemeid előtt, jó könyvekkel, filmekkel és finom kajákkal fűszerezve.

Észak-Olaszországban gomba módra burjánzik a vírus. Egyik napról a másikra 2-300 megbetegedés. Meglibbent a pánik szele, de nem tudod eldönteni, hogy az elővigyázatos magyar énednek higgy-e, vagy az olaszok jókedvű nemtörődömségének. A vírus még mindig messze van. Itt az ország közepén az utcákon és a parkokban majálisoznak az emberek. Mióta bezártak az iskolák, a gyerekek jókedvűen rúgják a bőrt a focipályán a munkahelyed mellett egy teljes munkaidőn át. Az idő még mindig pazar, a tenger még mindig káprázatosan kék, de téged valami már nyugtalanít.

A járvány miatt törli a szolgáltató a hétvégi programodat a hegyekben. Azért vasárnap még elmerészkedsz egy kihalt kis Abruzzo-i faluba kirándulni, gondolván, hogy itt úgysem találkozol emberekkel. A környékeden egyébként is 30 alatt van a fertőzöttek száma. Otthon azért felpakolsz szendvicsekkel, hogy még véletlenül se jusson eszedbe beülni csemegézni valami zsúfolt, kis étterembe, végül is előző éjjel menekült délre fél Lombardia, soha nem lehet tudni… Persze a helyi trattoria szarvasgombás tésztakínálatának nem tudsz ellenállni. Csak akkor fog el a rémület, amikor felfigyelsz az asztalodat terítő pincér kezére ragadt paradicsomhéj darabkára, aki nem mellesleg két másodperccel ezelőtt még egy húszfős asztalt szedett le.

Amikor hétfőn már kissé megilletődve biciklizel a melóba, a kutyát sétáltató tömeg megcsappanásán már érezhető a helyzet komolysága.

Kedd, az egész ország karanténban. Még ha eszedbe jutna, sem tudnál hazamenekülni… A halálos áldozatok száma már 600 felé jár. Még mindig biciklizel a melóba, 3 méteres sugárban kikerülve minden élőlényt, ami az utadba kerül. Mentővillyogásban pedálozol, utad során több rohamkocsit is látsz, amiből szkafanderbe öltözött mentősök ugrálnak kifelé. Neked persze nincs maszkod, mert már egy hónapja hiánycikk az egész országban.

Mikor a főnököd meglátja a kétségbeesett arckifejezésed, felajánlja, hogy dolgozz otthonról. Csodálkozol, hogy miért csak neked. Ekkor kiderül, hogy a 30 és 60 év közötti, egyébként jól szituált, olasz munkatársaid 70%-ának nincs számítógépe a háztartásában. A gyerekek még mindig fociznak, valaki azonban hazaküldi őket és bezárják a focipályát.

Első munkanap otthon, már nyugodtabb vagy. Délután kimerészkedsz egy 15 perces sétára a szellemvárosba, hogy kiszellőztesd a fejed. Csak a bolt előtt várakoznak emberek, maszkban, egymástól tisztes távolságban. Miután visszatérsz a lakásba, kisebb idegbajt kapsz, amikor a barátod előbb kapcsolja fel a villanyt, mint hogy megmosná a kezét. A kis kiruccanásod után tudomásodra jut, hogy a kijárást (munkába járástól és élelmiszer vásárlástól eltekintve) egyébként 2 hónap börtönnel büntethetik.

Az idősebb ismerősödnek elmeséled, hogy ilyen még soha nem történt az életed során, és hogy így képzeled el egy háború kitörését is. Szinte fel sem fogod, úgy csúszol bele és csak akkor eszmélsz, amikor már kőkeményen benne vagy. Ő azt válaszolja neked, hogy ez nem így van, mert a háborúban a bombák elől nem tudsz elbújni, ellenben a koronavírus ellen védekezhetsz, csak MARADJ OTTHON. Tehát ne legyetek olyanok, mint az olaszok és én, maradjatok otthon, ha tehetitek és már csírájában fojtsátok el a járványt.