Milazzo, avagy a Lipari-szigetek kapuja.

Történt, hogy a férjemnek munka ügyben váratlanul Szicíliába kellett utaznia Milazzo-ba, egy olyan északi városkába, amiről korábban még soha nem hallottam. Mivel a “kiruccanás” néhány nappal az indulás előtt derült ki és előre pontosan nem látható időtartamra szólt, bosszankodva mondtam le a garganoi hétvégénket és egyéb betervezett programokat.

Végül a kiküldetés tényleg hosszúra nyúlt, így fogtam magam és egy hétre leutaztam hozzá én is. Elvárások nélkül érkeztem, mert semmit nem tudtam erről a görögök által, csaknem 3 ezer évvel ezelőtt alapított, 30 ezres városkáról. Hát, mit mondjak, jól meglepődtem. Újra beigazolódott az a meggyőződésem, hogy az életben azok a dolgok sülnek el a legjobban, amikkel szemben az ember semmiféle elvárást nem támaszt.

Kiderült például, hogy az olaszok Milazzo-t úgy emlegetik, mint a Lipari-szigetek (Isole Eolie) kapuját, ugyanis a szigetek komppal innen közelíthetők meg leggyorsabban. Nekünk az itt tartózkodásunk alatt a hét szigetből kettőt, a szépséges Vulcano-t és a központi Lipari-t sikerült meglátogatnunk, de lehetőség van komppal Milazzo-ból eljutni még a füstölgő Strombolira, a vad Alicudi és Filicudira, ahol csupán néhány éve lett áramszolgaltatás, Salina-ra, és az Eolie Capri-jaként ismert, divatos Pannarea-ra. A hét sziget közül kettő, Stromboli és Vulcano aktív vulkán, jelenleg sajnos mindkettőre tilos felmászni, Vulcano-n a gázsszivargasok, Stromboli pedig a 2019 óta tartó folyamatos kitörések miatt, de enélkül is hatalmas élményt nyújt a szigetek meglátogatása. A legtávolabbi sziget, Stromboli 3 óra alatt közelíthető meg komppal Milazzo-ból.

Vulcano vulkánja a Lipari szigetekkel a háttérben

A Lipari-szigetekre induló kompjáratok menetrendjéről itt informálódhatunk és akár a jegyünket is megvehetjük. Ez értelemszerűen helyben, a kikötőben is lehetséges, bár szezonban rizikósabb.

Érdekességek Milazzo-ban és környékén:

  • Milazzo-i vár a történelmi városrészben. A belépő 5 €-ba kerül, de megéri, mert ezért a pénzért a szépséges panorámán kívül három múzeumot (a történelmi múzeumot a várban; a Museo del Mare, tengerek védelmével foglalkozó múzeumot; és egy Benedek-rendi apátság épületében a Museo della Tonnara-t, tradícionális tonhal-halászást és feldolgozást bemutató múzeumot) is megnézhetünk.

  • A milazzo-i félsziget csúcsán, Capo Milazzo-ban lélegzetelállító kilátást nyújt Szent Antal szentélye (Santuario di Sant’Antonio) és a néhány kilométer hosszú, Vénusz medencéjének nevezett sziklás kis strandhoz vezető tanösvény (Percorso Naturalistico Piscine di Venere).
  • A 2500 éves görög anfiteátrum, a gyönyörű kilátás és a Santuario Maria SS Bazilika kedvéért, a 30 km-re fekvő Tindariba is érdemes ellátogatni.
Santuario di Maria SS.ma di Tindari
Kilátás – Tindari
Kilátás – Tindari

Íme egy kis videó összeállítás a Milazzo környéki szépségekről:

Egy óra alatt busszal eljuthatunk Messina-ba is. A busz a kikötő melletti buszmegállóból indul, itt tájékozódhatunk a buszmenetrendről. Spórolhatunk pár eurót, ha a buszon már az odaútnál  megvásároljuk az oda-vissza jegyet (6,5€).

Aki nagyon szeretne, a milazzo-i vasútállomásról még Cefalu-ba és Palermóba is eljuthat két és fél óra alatt. Különlegessége a vonatútnak, hogy szinte végig Szicília északi partján halad, szépséges kilátást nyújtva a végtelen tengerre és a Tindari-szigetekre.

Kilátás a vonatból valahol Milazzo és Palermó között

Újrakezdés Olaszországban – visszatekintés két és fél év távlatából

Én személy szerint soha nem vágyódtam Olaszországba, már kiskoromtól kezdve mindig Portugáliáról ábrándoztam. Így vezetett az utam Portugálián át Olaszországba. Néha az élet folyama jobban tudja, hogy merre hömpölyögjön, mint mi magunk…

Találkoztam egy fiúval, akiben ugyanazok az álmok szunnyadtak, mint bennem… Egy élet, harmóniában a természettel, nagy veteményes, az anyaföld gondoskodásának testközeli, mindennapos megtapasztalása. Életemben először éreztem azt, hogy ez a közös út fentről van “megtámogatva”. És ez a fiú olasz volt, Abruzzo-i. Hát így kezdődött…

Sejtettük, hogy mi vár ránk. Egy újrakezdés Olaszországban nemcsak a külföldieknek nehéz, hanem maguknak az olaszoknak is, akik hosszabb külföldi tartózkodás után vissza akarnak térni hazájukba. Elég sokszor megesik ez, az ország természeti adottságait tekintve annyira gyönyörű és családi kapcsolatai szempontjából különleges (nem is beszélve a konyhájukról és a napsütéses órák számáról), hogy az elvándorló olaszok vagy visszatérnek, vagy egész életükben visszavágynak. Az előbbit sajnos a rossz törvények által kreált munkaerőpiaci viszonyok nem támogatják.

A család azt gondolta, hogy megbolondultunk, hevesen, sokszor veszekedések közepette próbáltak minket lebeszélni arról, hogy a Portugáliában töltött öt év után Abruzzo-ba költözzünk. Minket viszont valamilyen belső intuíció hajtott előre. A barátomat a család közelsége és egy egyetemi képzés befejezése, engem pedig az optimizmusom, a kalandvágyam, a kihívás, na meg az olívaföldek bűvölete. Portugáliában, még ha a kedvenc országomról van is szó, gyökértelenek voltunk, soha nem éreztem késztetést arra, hogy például lakást, földet vegyek és lehorgonyozzak.

Fél évvel a költözés előtt elkezdtem olaszul tanulni. Így érkeztem meg 2019 januárjában, a gagyogós nyelvtudásommal Abruzzo-ba. Volt egy hatalmas előnyöm és egy még nagyobb hátrányom. Volt hova mennünk, így nem kellett aggódnom azon, hogy munka hiányában nem tudom fizetni a lakbért. Nem is beszélve arról, hogy az utolsó Lisszabonban eltöltött években tudatosan spóroltam erre a kezdeti időszakra. Viszont olasz viszonylatban egy gazdaságilag gyengébb régióba költöztem, ahol a kevés munkalehetőségen kívül, egyfajta provincializmus, a megszokottól való eltérés elutasítása jellemző. Nyilván nem lehet általánosítani, és az egyes emberek személyesen megismerve teljesen más benyomást keltenek (és itt főleg a fiatalabb generációról beszélek), de sajnos a társadalom egésze ilyen érzést keltett bennem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert éltem, vagy utaztam különböző országokban, de a közép-kelet-európai származásomból adódó negatív előítéleteket ennyire erősen még soha nem érzékeltem. Fejbevágó volt életemben először, a tudásomat, tapasztalataimat és pozitív tulajdonságaimat teljesen figyelmen kívül hagyó, származásomból adódó negatív megkülönböztetés megtapasztalása. Talán mára sikerült valamelyest megemésztenem ezt, miután megismertem a jelenségnek a hátterét, Olaszország és Közép-Kelet-Európa kapcsolatának virágkorát a pornóiparban, vagy a 90-es években az országba özönlő kelet-európai prostituáltakat. Majd talán egy következő cikkben boncolgatjuk a témát…

Annak ellenére, hogy egy természetközeli életet képzeltünk el magunknak, az egyetem közelsége és a nyelvtanulási lehetőségek miatt Pescara-ba, egy kb. 100 ezres városba költöztünk, ahol szinte rögtön sikerült felkutatnom az egyetlen (bevándorlóknak fenntartott) nyelviskolát, ahol olaszt, mint idegen nyelvet oktatnak. Itt egy nagyon jó, csupa lányokból álló közösségre leltem, ami a kezdeti időszakban igazi manna volt a lelkemnek a teljes elszigeteltségben.

Épphogy megérkeztünk az országba, a családomban otthon egészségügyi problémák léptek föl, ezért a következő néhány hónapot ingázással töltöttem Magyarország és Olaszország között, így esélyem sem volt elhelyezkedni. Viszont hatalmas meglepetésemre otthon a portugál munkám után megigényelhettem háromhavi munkanélküli segélyt, így legalább az anyagiak miatt nem kellett aggódnom. Ekkor kezdtem el erősen hinni abban, hogy ha az embernek nehézség érkezik az életébe, akkor vele jön valamiféle támogatás is, ami segít átvészelni a viharosabb időszakokat.

Eleinte nagyon idegennek és másnak éreztem magam Pescara-ban, ami a mostanra is csak mérséklődött. Mivel az olasz család 100 km-rel délebbre él, nem segített minket egy meglévő kapcsolati háló. Korábban a magyar szülőfalumon kívül szinte csak európai fővárosokban éltem és úgy éreztem, hogy ebben a “dél-olasz kisvárosban” nyoma sincs a progresszív gondolkodásnak, a nemzetköziességnek és a toleranciának. A társadalom teljesen más szabályok szerint működik és kommunikál, és ezt a kommunikációt egyáltalán nem értem. Megtörtént az elején, hogy fél órát várakoztam a zebra egyik szélén, mire sikerült átkelnem a másik oldalra, mert senki nem körülményeskedett azzal, hogy átengedjen. Nem értettem akkor még, hogy itt nem elég az ácsorgás, öntudatosan el kell indulni a zebrán (lehetőleg a kezünkkel megálljt parancsolva), még akkor is, ha a közeledő autó semmiféle szándékot nem mutat a lassításra. Felesleges udvariaskodásnak nincs helye a közlekedésben, ha próbálkozol is, süket fülekre talál. A zebránátkelős helyzetek által megismert viselkedésmódot később volt lehetőségem a volán mögött “elmélyíteni”.

Miután az otthoni helyzet rendeződni látszott, július környékén belevetettem magam a munkakeresésbe. Jellemző az itteni munkaerő-piacra a régimódi toborzás, állásközvetítői irodán keresztül hirdetik betöltendő pozícióikat a cégek, hadititokként kezelve a cég kilétét, így az ember még csak utána sem tud googlizni, hogy mégis kihez adja be a jelentkezését. Linkedin álláshirdetéssel csak fényévente egyszer találkozni és a meghirdetett pozíciók 70%-a “tirocinio”, vagyis gyakornoki állás. Ráadásul a munkaerő-közvetítői irodák felvételi procedúrája, néhány kivételtől eltekintve nem éppen pályázóbarát. Sokszor már rég betöltött állásokat hirdetnek meg, a visszajelzést elfelejtheted, egyszer felhívnak, és utána elérhetetlenek…

Mivel a próbálkozásaim az elején nem voltak gyümölcsözőek, alternatívákban kezdtem el gondolkodni, és mindenféle olyan szolgáltatást kezdtem hirdetni, amihez kicsit is értettem, a német nyelv oktatásától kezdve a talpmasszázsig… inkább kevesebb sikerrel. Kétségbeesett pillanataimban, amikor megrémített a gondolat, hogy életem hátralévő részét háziasszonyként kell leélnem, olasz szövegek fordításába és a nyelvtudásom tökéletesítésébe menekültem. Mindemellett, hogy kicsit is hasznosnak érezzem magam, elmentem önkéntesnek egy demenciával élő időseknek fenntartott “napközibe” és időnként szemetet szedtem a tengerparton.

A nagy áttörés 2020 januárjában, egy évvel a költözésünk után történt. Épp otthon voltam Magyarországon, amikor is isteni sugallatra ránéztem a monster.it nevű álláshirdető weboldalra, amit előtte soha nem látogattam. Találtam egy egész testhez álló pozíciót, és megpályáztam. Meglepetésemre a szállítmányozással foglalkozó cég ügyvezetője egy órán belül visszajelzett és meghívott egy állásinterjúra. Egy fél órás beszélgetés után közölte, hogy akkor jövő héten kezdhetek tirocinante-ként (föntebb említett gyakornoki pozíció). Itt jött a megvilágosodás, hogy itt a “mindent vagy semmit” elve totálisan uralkodik, ha nem kellesz nekik, hírüket se hallod, viszont ha kellesz, nem cécóznak, már az interjún közlik. Nesze neked “ötkörös” multis kiválasztási procedúra.

A munkakezdésig fennmaradó 3 napban lázasan próbáltam az előre megkapott szerződésemmel elintézni a “rezidenciám”, vagyis az állandó lakhelyem Pescara-ba való bejelentését, ami az ezt megelőző évben, munkanélküliként (és nem lévén házas egy olasz állampolgárral) esélytelen volt, fittyet hányva arra, hogy egyébként EU-s állampolgár vagyok. A kezdeti boldogság semmibe foszlott, amikor kiderült, hogy gyakornoki szerződés esetén közvetlenül az állam fizeti a munkavállaló bérét, viszont semmilyen egészségügyi járulékot nem fizet utána. Az olaszországi lakhelyre történő bejelentkezéshez háromhavi befizetett egészségügyi hozzájárulás szükséges. Itt még nem estem annyira kétségbe, gondoltam, hogy csak úgy, mint Magyarországon, itt is biztos van lehetőség a hozzájárulás befizetésére, ha nincs munkáltató. Igen ám, de ez az összeg nem fix, és mivel nekem még nem volt olasz jövedelmem (se bankszámlám, mert ugye azt csak olasz lakcímmel lehet nyitni), az olasz barátom (aki akkor még nem volt a férjem) jövedelme alapján akarták megállapítani. A bankszámlakivonataival felvértezve útra keltünk (együtt, hogy biztosra menjünk) a hivatal által megadott címre, hogy megállapítsák az egészségügyi hozzájárulásom havi összegét. Mikor megérkeztünk, kisebb kérdezősködés után elirányítottak minket egy másik címre, mondván itt mar régóta nem foglalkoznak ezzel. A másik címen egy üresen kongó irodát találtunk. A szomszédban voltak olyan kedvesek, és tájékoztattak, hogy az illetékes épp egy másik irodába költözött az utca másik oldalára. Mikor már úgy éreztem magam, mint Asterix, aki napok óta lépcsőzik az A38-as igazolvány megszerzéséért, megtaláltuk az illetékes irodát. A 10-12-ig tartó nyitvatartási időről viszont pont lecsúsztunk.

Mivel én következő munkanap dolgozni kezdtem, és az első időszakban nem akartam hiányozni a munkahelyemről, sikerült fél évig gyakornokként, egyébként “bujtatottan teljes állásban” dolgoznom úgy, hogy Olaszországban állami egészségügyi szolgáltatást csak a magyar TAJ-kártyámon keresztül, kizárólag sürgősségi esetben vehettem igénybe. A legabszurdabb az egészben az volt, hogy olasz lakcím híján nem tudtam olasz bankszámlát nyitni, így volt egy kis fennakadás azzal, hogy hova utalja a cég a fizetésemet. Később persze rájöttem, hogy egyébként van az egészségügyi hozzájárulásnak egy fix összege, amit munkanélküliség esetén be lehet fizetni és ezáltal bejelentkezni egy adott olasz lakcímre, viszont sajnos a hivataloknak jogukban áll régiónként (sőt, városonként) másképp értelmezni a törvényeket. A kicsit sem barátságos, lekezelő Pescara-i hivatalnokok nem tudtak különbséget tenni EU-s és nem EU-s állampolgárok között. Én sajnos egyértelmű, írásos forrásokat nem találtam a bejelentkezéssel kapcsolatban, aminek a birtokában vitatkozhattam volna, de úgy érzem így utólag, hogy felesleges is lett volna…

Elkezdtem dolgozni, és keresni. Elmondhatatlanul jó érzés volt egy év kihagyás után megkapni azt a kevéske első fizetésem. Már sokkal jobban éreztem magam a kezdetekhez képest, de mivel a körülményeim (a fent említett okok miatt) nem voltak ideálisak, továbbra is résen voltam álláskeresés tekintetében. Ráadásul a munkáltatóm részéről számomra etikátlan magatartást tapasztaltam mind az ügyfelek, mind a saját munkavállalók irányába. Márciusban megérkezett a Covid Olaszországba, ami egyrészt lehetővé tette az otthonról történő munkavégzést, másrészt totál kezdőként megnehezítette a munkahelyi problémák megoldását. A főnököm konkrétan két hónapig nem is válaszolt a telefonhívásaimra. A első karantén időszakáról egyébként itt írtam részletesebben.

Épp lejárt a hat hónapos gyakornoki szerződésem, aminek már ígéretet kaptam a meghosszabbítására (továbbra is gyakornokként), amikor ismét isteni sugallatra megpályáztam egy másik állást kereskedelmi munkatársként, egy Pescara-tól nem messze fekvő kisvárosban. A HR-es meglepően kedves és intelligens volt, és pár napon belül leszervezett nekem egy interjút. A szép multis épületekhez szokott szemem először meghökkent a csúnya ipari parkban a 70-es években felhúzott gyárépületen. Az állásinterjút viszont egy tökéletesen sikerült első randihoz hasonlítanám. Az interjúztató német hölggyel azonnali kölcsönös szimpátia alakult ki… gondolom hozzám hasonló hányattatásokban volt része korábban. Az előző esethez hasonlóan, másnap már jött is a telefon, hogy engem akarnak, ráadásul igazi szerződéssel vennének fel. Nem túlzok, sírni tudtam volna az örömtől.

Álláskereséssel kapcsolatos tippjeimet egyébként itt részleteztem.

Azóta egy év telt el, sikerült a pandémia alatt összeházasodnunk és a mini esküvőnkre még a családom is el tudott jönni. Ugyan még nincs határozatlan idejű szerződésem, de még mindig itt vagyok. Nem mondom, hogy ez a munkahely tökéletes, de a körülményeim fényévekkel jobbak, mint az elején. Igaz a mondás, hogy teher alatt nő a pálma… időközben sikerült leküzdenem a vezetésiszonyomat, ami azért valljuk be az olasz közlekedési viszonyok között igencsak ugrás volt a mély vízbe. Kezdetben még buszoztam, de aztán a napi két járat, és a másfél órás menetidő 25 km-en egyértelművé tette, hogy be kell ülnöm a volán mögé. Az első hetek félelmetesek voltak, de most már kényelmesen autókázom reggelente a munkába. Az olaszom is sokat fejlődött. De ami a legfontosabb, hogy naponta olyan különböző helyzetekkel találom szemben magam, amik teljesen kívül állnak a komfort zónámon és amik folyamatos reflektálásra sarkallnak a saját félelmeimet, hiedelmeimet és szokásaimat illetően. Oldalakat tölthetnék meg azzal, hogy mi mindent tanultam az olaszoktól az elmúlt két és fél évben, a kezdeti idegenkedésem ellenére.

Itt tartunk most. Sikerült megvetnünk a lábunkat és cserébe egy csodálatos országban élhetjük a mindennapjainkat. Hogy Olaszország a végső állomás-e, az egyelőre a jövő zenéje… de úgy érzem irányba álltunk és talán egyszer a természetközeli élet ábrándja is teljesül majd.

Álláskeresői tapasztalatok és tippek Olaszországban

Tény és való, hogy Olaszországot nem a korlátlan gazdasági lehetőségei miatt szeretjük, egyáltalán nem nevezhető a gazdasági bevándorlók Kánaánjának. Nem az az ország, ahová egy jobb élet reményében érkeznek a magyarok. Rossz törvények és horribilis járulékok gátolják új vállalkozások alapítását és a multik megtelepedését, így az új, betöltésre váró munkahelyek száma igen limitált. Az olasz magyar fórumokon számtalan diskurzust lehet olvasni az olasz munkaerőpiac helyzetéről és a külföldiek elhelyezkedési nehézségeiről, ezért úgy döntöttem, hogy leírom a tapasztalataimat, észrevételeimet és a cikk végén a tanácsaimat. Célom, hogy információval segítsem azokat, akik esetleg munkavállalásra adnák a fejüket Olaszországban. Észrevételeim szubjektívek és tapasztalataim nem terjednek ki az ország egész területére. Én Abruzzo-ban próbáltam szerencsét, ami olasz viszonylatban közepesen fejlett térségnek tekinthető.

Előrebocsátom, hogy külföldiként munkát találni Olaszországban az egyik legkeményebb dió volt, amit életemben feltörni próbáltam, amiben csak részben játszott közre a világjárvány. Öt európai országban éltem és dolgoztam eddig, és soha ilyen nehézségekbe nem ütköztem, mint itt. Kemény dió, de nem lehetetlen…. kitartás kell hozzá, jó megfigyelő- és még jobb alkalmazkodóképesség.

Én 2019 januárjában egy jó A2-B1-es nyelvtudással érkeztem Abruzzo-ba és pontosan egy évig tartott, amíg sikerült állást találnom. Érkezésem után az első dolgom volt, hogy felkutattam a városban (Pescara-ban) található egyetlen nyelviskolát, amelyik külföldieknek szervez olasz nyelvtanfolyamokat. Már a kezdetektől nézegettem álláshirdetéseket és pályáztam is, de a legtöbb esetben a pályázatom nyomtalanul elveszett a ködben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az első év nem volt tele kétségbeeséssel, és “itthonfogokmegőszülni” gondolatokkal. Ezt az időszakot úgy sikerült átvészelnem, hogy belekapaszkodtam az olasztanulásba, legnehezebb pillanataimban is a szótár forgatása adott reményt.

Részben a nyelv gyakorlása miatt, részben mert munka híján engedte az időm, és nem utolsó sorban, mert szeretem a random tapasztalatokat, amiket feltálal nekem az élet, önkéntes munkát kerestem magamnak. Eleinte gyerekekkel kapcsolatban, esetleg menekülteket segítő programok keretein belül kerestem lehetőségeket, végül egy idős, demenciában szenvedő betegeknek fenntartott “napköziben” kezdtem el tevékenykedni, mint asszisztens és “társalkodónő”. 🙂 Nehéz szavakba önteni, hogy a nyelvgyakorláson felül mennyi erőt, új érzést és tapasztalatot kaptam ettől a néhány hónaptól.

Szinte napra pontosan egy évvel az érkezésem után találtam meg az első munkahelyemet, ami egy gyakorlati hely volt. Annak ellenére, hogy a közel tíz éves munkatapasztalatom abszolút nem indokolta, hogy gyakornoki pozícióba vegyenek fel, madarat lehetett volna fogatni velem boldogságomban. Rengeteg olasz cégre sajnos jellemző, hogy mivel a gyakornokok bérezéséről az állam gondoskodik, úgy spórolnak, hogy akár 10-15 éves tapasztalattal rendelkező egyéneket is “tirocinante”-ként, vagyis gyakornokként foglalkoztatnak akár egy évig. Nekem csak egy bökkenőm volt ezzel… hiába dolgoztam már hónapok óta teljes állásban Olaszországban, nem járt nekem egészségügyi szolgáltatás, mert a gyakornokok után a járulékokat nem fizeti a cég és így a lakóhelyemet sem tudtam regisztrálni a városházán.

Az olasz cégek szemében valamiféle referenciaként funkcionál, ha az ember lányának már van helyi munkatapasztalata, sőt, igencsak megnő a ázsiója, ha épp egy másik cégnek dolgozik (és versengeni kell érte). Így ha másra nem is, ugródeszkának tökéletes volt a gyakorlatos munkahely. Június végén, a pandémia első hulláma után sikerült munkahelyet váltanom, és ez alkalommal már hagyományos munkaszerződésem van.

Nem állítom, hogy munka tekintetében ez életem utolsó állomása (sőt azt sem, hogy a határozott idejű szerződésemmel, már teljes biztonságban érzem magam), de azt biztosan állíthatom, hogy a munkakörülményeim nagyjából megfelelnek annak, amit Olaszországba költözésem előtt tapasztaltam.

Íme tehát a tippjeim azoknak, akik munkavállalást terveznek Olaszországban:

Már a költözés előtt érdeklődj a jelenlegi munkáltatódnál, hogy van-e lehetőség egy kiküldetésre Olaszország területén. Nézelődj az interneten, ismerkedj az olasz álláshirdetésekkel. Multiknál elképzelhető, hogy szóba jöhet egy remote Skype interjú, hasznos azonban tudni a csalódások elkerülése végett, hogy jellemzően helyben kell lenned a munkakereséshez. Az olasz cégek legtöbbször azonnali kezdéssel keresnek személyzetet és személyesen kell részt venned az interjún. A Linkedin-t tényleg csak a multik használják (ezekből a magyar viszonyokhoz képest nem túl sok van az országban), a kis-és középvállalkozások munkaerő-közvetítőkön keresztül a cégnév feltüntetése nélkül keresnek munkatársat (ezt főként a gazdaságilag kevésbé fejlett, közép- és dél-olasz térségekről állíthatom). Hasznos álláskereső oldalak: it.indeed.com, infojobs.it, monster.it, it.jobrapido.com, subito.it.

A költözésig a lehető legjobban sajátítsd el az olasz nyelvet. Az országban elengedhetetlen a nyelv ismerete az elhelyezkedéshez. Legalább egy erős középszintű nyelvtudás nélkül csak vastag pénztárcával, vagy egy helyi famíliával a háttérben vágj bele.

Amint megérkezel, jelentkezz nyelvtanfolyamra. Tökéletesítsd a nyelvtudásod, ismerj meg új embereket és építs kapcsolatokat.

Önkénteskedj. A nyelvgyakorláson felül helyieket ismersz meg, kapcsolatokat építesz, és még az önéletrajzodat is gazdagítja.

Figyeld meg, hogy mire van kereslet és miből van hiány a munkaerőpiacon. Sokszor téma a különböző fórumokon, hogy Olaszországban nem ismerik el a magyar diplomákat, ami szerintem nem teljesen helytálló. Inkább arról van itt szó, hogy az olasz diplomás munkanélküliekből is Dunát lehetne rekeszteni, így egy Magyarországon jól hangzó, de Olaszországban ismeretlen diplomától nem esnek hasra az olasz munkáltatók. Ráadásul fontos momentum még, hogy a családközpontúság, ami az olasz kultúrát egyébként nagyon szimpatikussá teszi, sajnos a munkaerőpiacon igen negatívan köszön vissza. A legtöbb kis- és középvállalkozás tulajdonosa/ügyvezetője a saját családjával és baráti körével tölti meg a megtanulható, extra készségeket nem megkövetelő pozíciókat. A kapcsolatok tehát általában sajnos a kompetencia felett állnak egy állás elnyerésében. Egy szó mint száz, valami olyan készségre kell helyeznünk a fókuszt, ami Olaszországban különlegességnek számít. Egy kis odafigyeléssel, és az álláshirdetések böngészésével sok mindent megtudhatunk az adott térség sajátosságairól. Csak hogy a legjobb példát említsem: Közép-és Dél-Olaszországban az átlagos idegen nyelv ismeret nagyon alacsony, ezzel egy időben magas a kereslet a több nyelvet beszélő munkatársakra. Vagy említhetném a fodrászokat és a kozmetikusokat. Az olasz nők sokat adnak a megjelenésre, így a szépségiparban tapasztalt munkavállalóknak mindig lesznek klienseik.

Amint felfedeztél egy munkaerőpiaci rést, ne légy rest elsajátítani a hiányt betöltő funkciókat.

Sok sikert kívánok!

Finomságok karantén idején: a mennyeien omlós crostata

Már többször találkoztam vendégségben ezzel, az olaszok háza táján nagy népszerűségnek örvendő, külsőre meggyesrácsoshoz hasonlító süteménnyel, de amikor először megkóstoltam, édességimádó mivoltomat letaglózta az ízek tökéletes harmóniája és a tészta omlóssága. Mivel a recept épp szembejött velem a kedvenc youtuber olasztanárnőm vlogján, ezért megsütöttem ezt a szuper egyszerűen elkészíthető finomságot. Biztos, hogy marad a rendszeresen elkészítendő édességek listáján. 🙂

Hozzávalók:

–> 120 g puha vaj

–> 2 tojás

–> 120 g cukor

–> 300 g liszt

–> 1 tk sütőpor

–> 1 csipet só

–> 1 üveg jóféle lekvár

Elkészítés:

A széttört puha vajat (ne olvasszuk fel mikróban!) összekeverjük a liszttel, a tojással, a cukorral, a sütőporral és a sóval és kézzel, jó alaposan összedolgozzuk, amíg össze nem áll a tészta, majd a hűtőbe tesszük 20 percre pihenni.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

A tésztát kettéválasztjuk és kb. a 2/3-át egy piskóta- vagy laposabb tortaforma aljára nyomkodjuk, kis peremet formázva a széleken. Az üveg lekvárt a tésztára halmozzuk és egyenletesen szétterítjük. A tészta maradékából kissujjnyi vastagságú “kígyókat” sodrunk a két kezünkkel és rácsot formázunk a lekvár tetején. Ha maradt még tésztánk, kiegyengethetjük vele a sütemény peremét.

Előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 percig sütjük. Ellenőrizzük, hogy nehogy megégjen.

Jó étvágyat! 🙂

Itt megtekintheted az eredeti videót. Az egyetlen különbség a videóhoz képest, hogy az én crostata-m erdei gyümölcs lekvárral, míg a videón látható sütemény baracklekvárral készült. Abban az esetben is ajánlom ezt a csatornát, ha érdekel az olasz nyelv, vagy szívesen tanulnál olaszul. 🙂

Finomságok karantén idején: Mafalda gnocchi-ja

Notórius receptgyűjtő vagyok, hobbimmá vált a barátaim által elkészített, ínycsiklandozó ételek receptjeinek a feljegyzése. A nagymamám finomságai mellett vannak receptjeim Brazíliából, Portugáliából, Franciaországból, Németországból, de főként a kulináris élvezetekben bővelkedő Olaszország minden tájáról.

Idő hiányában és a hétvégéken mindig új kirándulási lehetőséggel kecsegtető olasz vidéknek “köszönhetően” azonban az időigényesebb étkek elkészítése általában sokáig várat magára.

Karanténos időkben ezért úgy döntöttem, hogy a felgyülemlett energiát ezen ételek megfőzésével fogom levezetni. Mert nem is lehetne a helyzetből adódó stresszt egy jó kis tésztagyúrásnál hatékonyabban oldani… Felér egy meditációval.

Elsőként olaszék legkönnyebben elkészíthető tésztaféleségét, gnocchi-t főztem. A recept Mafalda-tól, egy igazi olasz nonna-tól származik. 🙂

Hozzávalók (3-4 személy részére):

  • fél kiló krumpli
  • 1 tojás
  • 200 g liszt

A krumplit héjastul megfőzzük, majd mikor megpuhult, meghámozzuk és egy villával/krumplinyomóval összenyomjuk. Összekeverjük a hozzávalókat és addig gyúrjuk amíg a tészta össze nem áll. Akkor jó az állaga, amikor már nem tapad le az alja (önthetünk még hozzá egy kis lisztet, ha nagyon letapad). Hosszúkás cipóalakot gyúrunk belőle, majd szeletekre vágjuk és “kígyót” sodrunk a két kezünkkel. A “kígyókat” másfél ujjnyi széles darabokra vágjuk.

Lobogó, sós vízbe dobjuk a gnocchi-kat és addig főzzük, amíg fel nem úsznak a víz felszínére (kb. 2 perc).

Szósz: felaprított negyed hagymát, kis répát és angol zellert olívaolajon megdinsztelünk, majd hozzáadjuk az összeturmixolt, ízesítetlen paradicsomszószt. Sózzuk és, ha bolti paradicsomszószt használunk, érdemes egy fél teáskanál cukrot is hozzákeverni, ez kompenzálja a savanyú ízt (olasz nonna-k tippje!). Az íze kedvéért főzhetünk benne egy kis szelet húst (lehet sertés, vagy marha), de ezt az olaszok szigorúan második fogásként fogyasztják, soha nem a tésztával együtt.

Egyébként tetszőleges szósszal (paradicsomszósszal, pesto-val, vagy csak szimplán olívaolajon sült bacon-nel) és parmezánnal bőségesen megszórva tálaljuk.

Jó főzőcskézést és jó étvágyat hozzá! 🙂

Milánó másképp, avagy a szomszéd városa mindig zöldebb

Korábban úgy gondoltam, hogy Milánó, a divat és az olasz gazdaság fellegvára nem sok érdekességet tartogat számomra.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt egy ismerősöm meglátogatása kapcsán mégis eltöltöttem itt egy hétvégét. Várakozásaimmal ellentétben nagyon jól éreztem magam, nemcsak a hangulatos belváros nyűgözött le, hanem az Olaszországban ritkaságszámba menő zöld városfilozófia és fenntarthatósági törekvések is.

A milánói Bosco Verticale (Függőleges Erdő)

Milánó egyik modern építészeti vívmánya a botanikusokkal és kertészmérnökökkel együttműködésben tervezett és 2014-ben átadott Bosco Verticale, avagy a “függőleges erdő” épületei. Az 80 és 112 méter magas épületekre mintegy 800 fát és több ezer cserjét telepítettek, ami körülbelül 20 ezer négyzetméternyi (2 hektár) erdővel egyenértékű oxigéntermelés szempontjából. Az épület kivitelezése és átadása előtt az ide ültetett növényeket egy különleges faiskolában nevelték, hogy hozzászokjanak a későbbi speciális körülményekhez. A növényzet ezen kívül szerepet játszik még a városi szmog enyhítésében, az épületek belső hőmérséklet- és páratartalom- szabályozásában és a zajszűrésben is. Ha olvasnál még a projektről, itt találsz bővebb információt.

Városi gazdálkodás és a fenntarthatóságot kereső közösségek, mint a Cascina Martesana.

Milánóban, különösen a Martesana-csatorna partján sétálgatva szembetűnnek “a városban kucorgó, de vidékre vágyó” típusú emberek szívét melengető, városi veteményesek.

Ha a csatorna partján tovább merészkedünk, egy régi, tanyaszerű épületegyütteshez érkezünk, ahova beköltözött a Cascina Martesana nevű egyesület. Közösségi kert fenntartásán kívül koncerteket, kiállításokat művészeti projekteket, jógaórákat és különböző szociális workshop-okat szerveznek itt az érdeklődőknek, valamint büfét üzemeltetnek, ahol a saját kertjükben megtermelt élelmiszerekből készítenek (Olaszországhoz híven) ínycsiklandozó szendvicseket. Különösen szimpatikus, hogy baráti társaságok a helyszínen elhelyezett grilleket foglalás esetén ingyen használhatják saját alapanyagaik megsütésére. Bővebb információt itt találsz a helyről.

Brera botanikus kert

A természet szerelmeseinek mindenképpen érdekes látnivaló az Orto Botanico di Brera (Brera botanikus kert).

A Milánó központjában, a Brera kastély (Palazzo di Brera) kertjében található botanikus kertet még Mária Terézia adományozta a városnak 1774-ben. Mintegy 5000 négyzetméteren több, mint 300 növényfaj nevelése folyik itt. A botanikus kertben zajló projektek fő célja a klímaváltozás következtében egyre csökkenő biodiverzitás megőrzése és az ehhez kapcsolódó kutatások és az ismeretterjesztés.

Orto Botanico di Brera

Abban az esetben, ha sallangmentes, autentikus helyeket és az eredeti, házi olasz ízeket preferálod, extraként mindenképpen ajánlom a kicsit kantinszerű, hangulatos belső kertes Trattoria San Filippo Neri-t. 🙂

Jó felfedezést! 🙂

Abruzzo, a túrázók Kánaánja

Kevesen tudják, hogy Olaszországnak ezt a kevésbé ismert részét, Abruzzo-t zöld európai régióként is emlegetik. Három nemzeti parkja (Majella Nemzeti Park, Gran Sasso – Monti della Laga Nemzeti Park és az Abruzzo, Lazio és Molise Nemzeti Park) és számos természetvédelmi területe a térségnek több, mint 36%-át teszi ki. Itt található az olasz csizmán végighúzódó Appeninek legmagasabb csúcsa, a Corno Grande (2.912 m – Gran Sasso Nemzeti Park).

Korábban már nagy vonalakban beszámoltam Abruzzo szépségeiről, most elsősorban a túrázóknak és a természet szerelmeseinek szeretnék ötleteket adni egy abruzzo-i kiruccanáshoz. Mert nincs jobb annál, amikor a nyaralást egy jó kis túrázással spékeljük meg, a tengerparti ejtőzés és templomlátogatások sűrűjében. 🙂

Rocca Calascio

Rocca Calascio, az Appeninek legmagasabban (1460 méteren) fekvő erődje L’Aquila közelében, a Gran Sasso Nemzeti Parkban. Építése a 12. századra tehető, védelmi szerepet töltött be a normann invázió után. A vár egy kb. fél órás könnyedebb mászással érhető el Calascio-ból. A fennsíkon további sétát tehetünk. A túra könnyű, akár gyerekekkel is megtehető.

San Giovanni vízesés

A Majella nemzeti park egyik legszebb vándorútja a kristálytiszta Vesola patak mentén a 30 méter magas San Giovanni vízeséshez vezet. A jelzett turistaút Boca de Vale-ból indul (és ide is érkezik vissza), kb. 10 km hosszú, 500 m körüli szintemelkedéssel. A patak mentén, szépséges bükkerdőben vándorolva kb. 1,5 óra után érkezünk meg úti célunkhoz. A túra a 35 méter magas vízesésnél való jóleső ejtőzést beszámítva kb. 3-4 óra alatt megtehető. Előfordulhat, hogy a túra során mezítlábas patakátkelésre lesz szükség. 🙂 A visszavezető út utolsó része meredekebb szakasz, itt nem árt az óvatosság, egyébként a túra körülbelül közepes nehézségű, átlagos kondícióval teljesíthető. A kirándulás után érdemes betérni a Bocca di Vale-tól 4 km-re fekvő, szépséges kis városba, Guardiagrele-be.

Campo Imperatore

A Gran Sasso Nemzeti Parkban található, “olasz Tibet”-ként is emlegetett Campo Imperatore fennsík nem csak csodálatos túrázóhely, de történelmi helyszín is, ugyanis Mussolini-t, a hírhedt diktátort itt tartották fogva, miután Olaszország átállt a nyugati szövetségesek oldalára a 2. világháborúban. Érdekesség még, hogy Bud Spencer és Terence Hill itt forgatta “Az ördög jobb és balkeze” western-filmjének egyes jeleneteit.

Rifugio Campo Imperatore, ahol Mussolini-t tartották fogva.

Az 1800 méteres magasságban lévő Campo Imperatore-t autóval, vagy Assergi-ból felvonóval közelíthetjük meg. Az innen induló túraútvonalak között vannak egyszerűbb, és gyakorlottabb, nem tériszonyos túrázóknak ajánlottak is, de mindegyik páratlan panorámát nyújt. Figyelem, a túrák késő tavasztól őszig ajánlottak. Választhatjuk a 7,5 km-es “L’anello di Campo Pericoli” túrát, amely 4 óra alatt, 400 méteres szintkülönbséggel átlagos kondival bejárható. Beszéljenek a képek… 🙂

Lago di Scanno

Végül jöjjön egy szépséges, kevéssé ismert, smaragdzöld, szív alakú tó 900 méteres magasságban, amely egy földcsuszamlás következtében született 12 ezer évvel ezelőtt. A Lago di Scanno csodálatos kilátást nyújtó, átlagos kondícióval teljesíthető túraútvonalakat illetve egyéb lehetőséget (kenu, vízibicikli bérlés) nyújt az erre kirándulóknak. Érdemes még meglátogatni a 8 km-re lévő lélegzetelállító környezetben lévő, elhagyatott falut, “Frattura vecchia”-t, amit 1915-ben egy földrengés pusztított el.

Olasz finomságok: Szicíliai szardellás spagetti

A következő receptet egy szicíliai barátnőm, Annarita anyukája készítette el nekünk. Gyerekkoromban oda voltam az otthon is kapható szardellapasztáért és nagyon örültem, hogy ezt a finomságot új oldaláról is megismerhettem. 🙂

Hozzávalók 4 személyre:

  • 400 g spagetti
  • 8-10 darab szardella olajban
  • kb. 250-300 g paradicsompép / paradicsomszósz (ízesítés nélkül)
  • 1 csokor petrezselyem
  • 30 g fenyőmag (helyettesíthető apróra tört dióval, kesudióval)
  • 1 kis chilipaprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • olíva olaj
  • parmezán (helyettesíthető más kemény sajttal)

Elkészítés:

A petrezselymet, a fenyőmagot, a fokhagymát és a chilipaprikát együtt felaprítjuk. Ráteszünk a kupacra 3 szardellát és ezt is beleaprítjuk. Serpenyőben olíva olajon melegítjük a maradék 5-6 szardellát, hagyjuk, hogy “elolvadjanak”, hozzáadjuk a felaprított hozzávalókat és 5-6 percig főzzük. Hozzáöntjük a paradicsompépet és kb. 10-15 percig tovább főzzük, hogy összeérjenek az ízek. Megfőzzük a spagettit, de egy perccel korábban kiszedjük a vízből és beletesszük a szószba 2-3 evőkanálnyi víz tésztavíz kíséretében és tovább főzzük még 2-3 percig.

Ízlés szerint reszelt parmezánnal tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok! 🙂

A kép illusztráció

Olasz finomságok: Simone szardíniai nyula

Ez a recept egy szardíniai barátomtól, Simone-tól származik. Az olaszok kedvelt ételei közé tartozik a nyúl. Mivel ezt a fajta húst korábban csak pörköltként kóstoltam, rögtön magával ragadott az újfajta ízvilág, a nyúlhús, az olíva- és kapribogyó és a rozmaring harmonizálása. Az olaszok ezt az ételt második fogásként fogyasztják, mi sütőben sült burgonyával, vagy édesburgonyával (esetleg kenyérrel) főételként is fogyaszthatjuk.

Hozzávalók 4 személyre:

  • 4-6 nagyobb nyúlcomb vagy 1 egész nyúl (darabolva)
  • 1/2 hagyma
  • 2 fokhagyma
  • 1-2 szár angol zeller
  • 1-2 répa
  • magozatlan fekete olívabogyó
  • kapribogyó
  • 5-6 darab szárított paradicsom
  • petrezselyem
  • rozmaring
  • olívaolaj
  • 1,5-2 dl száraz fehérbor
  • kevés csilipaprika

Elkészítés:

A hagymát, a petrezselymet, az angol zellert, a répát és a szárított paradicsomot felaprítjuk, majd a hozzáadott fokhagymával (egész), olívabogyóval és a kapribogyóval 5-10 percig olívaolajon főzzük. Hozzáadjuk a nyúldarabokat, amit a zöldségen főzünk. Sózzuk az ételt ízlés szerint. Amikor a nyúl már picit megfőtt, hozzáöntünk 1,5-2 deci fehérbort és abban főzzük tovább, hozzáadjuk a rozmaringot. Amikor a bor 30-40%-a már elpárolgott, hozzáöntünk egy kevés vizet és az ételt néha megkeverjük. Amikor a nyúl már majdnem kész, egy kevés csilipaprikával ízesítjük.

Sütőben sült burgonyával vagy édesburgonyával tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok! 🙂